Szervezetünk fertőző megbetegedéseit kórokozók, többnyire vírusok és baktériumok idézik elő. Az általuk kiváltott betegségek klinikai képét és kimenetét három tényező határozza meg: a szervezetbe jutott mikroorganizmusok száma, virulenciája (megbetegítőképessége) és a védekezőrendszer állapota.
Normális védekezőképességű személyeknél az esetek túlnyomó többségében enyhébb a betegség lefolyása, ritkábban fejlődik ki szövődmény. Azoknak viszont, akiknek valamilyen immunológiai károsodásuk van, a betegség lényegesen súlyosabb formájával kell megküzdeniük. Emellett gyakran alakul ki bennük ún. opportunista fertőzés (ezeket a minden szervezetben jelen lévő kórokozók váltják ki), amelyeknek nem mindig képesek megfelelően ellenállni.
Szervezetünk védekezőrendszere 3 fő részből áll:
1. a természetes védekezőrendszer (különböző védőgátak: a bőr elszarusodott laphámja, a szem kötőhártyáját védő könny, a légutak csillószőreinek mozgása, a gyomorsav, az epe, az emésztőenzimek stb.);
2. a nem specifikus védekezőrendszer (a celluláris immunitás);
3. a specifikus védekezőrendszer (a humorális immunitás).
A specifikus védekezőrendszerre két tulajdonság jellemző: az egyik, hogy meghatározott felépítésű anyagokat képes felismerni (ezt nevezzük antigén-specificitásnak), a másik az immunmemória. Utóbbi azt a célt szolgálja, hogy az egyszer már felismert antigénekkel történő újabb találkozáskor gyorsabb és hatásosabb válasz fejlődjék ki.
Idegen anyagok a szervezetben
Amikor kórokozó hatol a szervezetbe, idegen természetű anyagok jelennek meg benne. Ezeket az antigéneket az immunrendszer felismeri, betolakodó ellenségnek tartja, s arra törekszik, hogy mihamarabb elpusztítsa, közömbösítse, csapdába ejtse őket, nehogy elszaporodjanak. Az elfogott antigéneket az immunrendszer igyekszik lebontani és eltávolítani.
A specifikus immunvédekezésben az antigén-bemutató (felkínáló) sejtek, a T- és B-limfociták, valamint a specifikus ellenanyagok vesznek részt. Az ellenanyagokat (antitesteket) a B-limfociták által termelt plazmasejtek választják ki. Ezek az ellenanyagok specifikus immunglobulinok, melyek kórosan felszaporodhatnak. Ha megmérjük ennek szintjét és azt tapasztaljuk, hogy nem emelkedik egy bizonyos érték fölé, felszaporodásukat akkor jóindulatú betegségnek kell felfogni. Ez esetben semmiféle kezelés nem szükséges. Ám a folyamat lehet rosszindulatú is, ekkor a csontvelőt kóros mértékben árasztják el plazmasejtek. Különböző panaszok lehetnek jellemzőek, így fáradékonyság, vérszegénység, erős csontfájdalom, fertőzésekkel szembeni fogékonyság. Feltétlenül orvoshoz kell fordulnunk!
A kórosan felszaporodott plazmasejtek mindenesetre ritkán váltanak ki rosszindulatú megbetegedéseket. A felsorolt tünetek jelentkezése esetén sokkal gyakrabban van szó vashiányos betegségről, csontritkulásról, túlhajszoltságról, illetve ezek együttes jelenlétéről.
Súlyos immunhiányos állapotok
Az immunhiányos betegségek lehetnek kombinált eredetűek, de hátterük rendszerint már gyermekkorban kiderül. Nemritkán csontvelő-átültetésre kerül sor. A probléma megnyilvánulhat gyakori, visszatérő fertőzésekben (arcüreg-, tüdőgyulladás). Ilyenkor kb. havonta immunglobulin-infúziós kezelésben részesül a beteg, s így megelőzhető a potenciálisan életveszélyes fertőzések jelentkezése. Ez a kezelés rendkívül drága, s csak a kijelölt immunológiai, hematológiai centrumokban végezhető.
Világszerte rendkívül elterjedt egy másik immunhiányos betegség, az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes), melyet a HIV (human immundeficientia vírus) okoz. Jelenleg még nem tudjuk sikeresen gyógyítani.
Bizonyos rosszindulatú megbetegedésekhez (pl. a Hodgkin-kórhoz) szintén társulhat immunhiányos állapot.
Ha a szervezet önmaga ellen fordul...
Amennyiben a szervezet nem ismeri fel a saját sejtjeit, valamint bizonyos genetikai fogékonyság is fennáll, autoimmun megbetegedés alakulhat ki. Számos ilyen betegség létezik. Említsünk meg néhányat (nem fontossági és gyakorisági sorrendben): reumaszerű ízületi gyulladás (reumatoid artritisz), Wegener-granulomatózis, Sjögren-szindróma, kevert kötőszöveti betegség stb.
Elsődleges fontosságú, hogy nem múló panaszok esetén, amikor a lázas állapot elhúzódik (több mint 7-10 napja tart), ha gyakori a visszatérő légúti megbetegedés, mindenképpen keressük fel háziorvosunkat. ő pedig ha felmerül a gyanú speciális szakrendelésre is elküldi a beteget. Gyakori, gennyes mandulagyulladás esetén, miután gégész szakorvos véleményét is kikértük, ne késlekedjünk alávetni magunkat a mandulaműtétnek. Ugyanakkor tartsuk be az aranyszabályt: törekedjünk az egészséges életmódra!
Ha szervezetünkbe idegen anyagok (antigének) kerülnek, az immunsejtek felveszik velük a harcot. A fertőzés megállítása, illetve továbbterjedésének megakadályozása a cél. Az immunitásnak azt a formáját, amelyben a végrehajtás a limfocitákhoz és a makrofágokhoz kötődik, sejtközvetített immunválasznak nevezzük.
Az immunrendszer alapegységei az immunsejtek, a limfociták és az abból származó sejtek. Az immunsejtek nagy mennyiségben vannak jelen a csontvelőben és a nyirokcsomókban. A csontvelőben a vérképzés folyik, a nyirokcsomókban csak limfociták találhatók.
Azokat a limfocitákat, amelyek a csecsemőmirigyből (tímusz) fejlődnek ki T-sejteknek nevezzük. Ezek a sejtek, mint különálló "harcosok", hatásukat közvetlenül fejtik ki, képesek az antigént önmagukban megtámadni, megsemmisíteni. Ha az immunrendszert a tűzoltósághoz hasonlítjuk, a T-limfociták azok a tűzoltók, akik a tűzfészket megközelítve a lángokat eloltják.
A nyirokcsomók az egész szervezetben egyenletesen oszlanak el, mégis egyes helyeken, pl. hónaljban, lágyékhajlatban és a nyakon az átlagosnál sűrűbben találhatók. Olyan területen helyezkednek el, ahol nagy az antigén előfordulásának gyakorisága.
A szívtől és májtól eltérően az immunrendszer nem rendelkezik szilárd felépítéssel, amelyben a sejtek funkciójuk alapján hosszú ideig helyben maradnak. Az immunsejtek túlnyomó többsége viszonylag rövid életű, átlagos életkoruk mindössze néhány nap. A sejtek kicserélődése igen intenzív, az egész immunrendszer folyamatosan megújul.
"Hírvivők és végrehajtók"
Az antigén és az immunsejt találkozása önmagában még nem elegendő a megfelelő immunreakció elindításához. Ilyen érintkezés szinte állandóan létrejöhet, szükség van tehát az immunreakciók ésszerű korlátozására. Erről gondoskodnak az ún. megjelenítő (HLA) sejtek, és a gátlósejtek (T-szuppresszor sejtek). Az antigént megjelenítő sejtek egyidejűleg hírvivő anyagokat választanak ki, amelyek hatnak az aktivált immunsejtekre. Ezeket a hírvivő anyagokat összefoglalóan citokineknek nevezzük, melyek szabályozzák az immunválaszt és annak lefolyását. A citokinek biztosítják azt, hogy az antigénnel való érintkezés után az immunsejtek gyorsan végrehajtó sejtekké alakuljanak át, melyeknek az antigén megsemmisítése a feladata.
Fantasztikus, hogy az immunrendszer képes memóriasejtek kialakítására is. Ezek a sejtek tovább élnek, és gondoskodnak arról, hogy az immunreakció folyamatosan fennmaradjon, ugyanakkor az antigénnel való ismételt találkozás esetén azonnal riasztják az immunrendszert..
A "specialista"
A celluláris immunválaszban részt vevő további fontos sejféleség az ún. "killer", azaz falósejt, amely a vírusfertőzött sejtek leküzdésére specializálódott. Ez a sejttípus vesz részt az ún. sejt által közvetített citotoxikus reakcióban.
Ez a reakció a szervezetben minden kétséget kizáróan a legfontosabb, még akkor is ha nem a leggyakoribb. Az immunrendszer a szervezet integritását szolgálja azzal, hogy eltávolítja a megváltozott sejteket. A vírussal fertőzött sejtek olyan elváltozott sejteket jelentenek, amelyeknek a membránján a vírus által meghatározott és indukált antigén található. Azok az immunsejtek, amelyek erre az antigénre érzékenyek, a saját sejtjeiket kizárólag az elváltozások, azaz éppen az ilyen vírusantigének alapján azonosítják. Az immunsejtek az antigént csak a HLA csoportokkal együtt képesek felismerni, önmagukban nem. Amikor egy killer-sejt találkozik a vírussal fertőzött sejttel, olyan anyagot választ ki magából, amely a fertőzött sejt membránját helyileg szétroncsolja, ami a fertőzött sejt pusztulását okozza.
E pusztító anyagnak áldozatul eshetnének akár a T-limfociták is, de védelmükről az immunrendszer gondoskodott. A falósejtek ugyanis olyan anyagokat is termelnek, amelyek képesek a nem specifikus védekezőrendszer elemeit a helyszínre hívni és ott megkötni. Az egész folyamat azon sejtek gyors eltávolítását szolgálja, amelyek elpusztulásuk után mintegy hulladékként vannak még a helyszínen.
A késleltetett túlérzékenységi reakció
A sejt által közvetített immunreakció másik típusa a késleltetett túlérzékenységi reakció. Az antigént ebben az esetben is a megfelelő T-sejt ismeri fel és támadja meg. Azért nevezzük késleltetett típusúnak ezt a reakciót, mert az antigénnel való érintkezés és a szövet kimutatható elváltozása között legalább 48 óra telik el. Ennek oka az a tehetetlenség, amely az immunsejtek által pótlólagosan aktivált sejtek mobilizálása során tapasztalható. Jellegzetes megnyilvánulási formája pl. az ekcéma. Az antigén bejutása után 24-48 óra elteltével a behatolás helyén bőrreakció támad, melyet sejtes beszűrődés jellemez. A sejtgyülem annak következménye, hogy az antigén hatására aktiválódott limfocitákból limfokinek szabadulnak fel, melyek aktiválják és a helyszínen tartják a mononukleáris sejteket. Pl. a szervátültetésekkel kapcsolatos reakciók is hasonlatosak ehhez a jelenséghez. Az immunválasz "célja" ebben az esetben is a melléktermékként megjelenő antigénanyagok minél gyorsabb eltávolítása, amiben az immunsejtek mellett más falósejtek is részt vesznek.
Sejtközvetített immunválasz figyelhető meg ezen kívül a különböző kórokozók, elsősorban vírusok elleni immunreakciókban, a daganatok elleni védekezésben, szervátültetési (transzplantáció) reakciókban, egyes gyógyszerallergiákban stb.
A celluláris immunitás teljességgel nem választható el testvérétől, a humorális immunitástól, hiszen egymás nélkül nem tudnak megbirkózni a szervezetet kívülről és belülről támadó ellenséggel.