A legtöbb csontritkulásos eset a menopauza után következő években alakul ki. Az elmúlt századokban a nők többnyire alig néhány évvel élték túl az ún. változás korát, esetükben egyszerűen nem volt idő a kór szokásos kifejlődéséhez. A 20. század folyamán ez a helyzet – legalábbis az iparilag fejlett országokban – gyökeresen megváltozott. Manapság már nem ritka a nyolcvanéves kort is megérő asszony, s ennek következtében meglehetősen gyakori probléma lett az öregedés okozta csontritkulás is.
A betegség kifejlődéséhez az elérhető magas kor mellett az is hozzájárul, hogy a modern ember egyre kevesebbet mozog, közlekedési eszközöket vesz igénybe már viszonylag rövid távok megtételéhez is, a fizikai terhelést jelentő munkákat pedig mind inkább gépek végzik helyette.
Mit jelent a csontritkulás?
A csontritkulás, (idegen szóval osteoporosis: porózus, szivacsos csont) tulajdonképpen olyan, az egészségre káros folyamat, amelynek során a csontszövet mennyisége fokozatosan csökken. A csökkenés nem csupán az ásványi anyagokra vonatkozik, a csont szerves összetevői éppúgy és éppolyan arányban tűnnek el, mint a merevséget adó kalcium. Csontozatunk életünk során folyamatos változásban van. Hasonlóan más szöveteinkhez, a régi csontszövetek felszívódnak, s helyettük újak alakulnak ki. Ebben az állandó körforgásban (amelyet "csontforgalomnak" is neveznek) minden pillanatban csontvázunknak mintegy 10%-a vesz részt. A teljes lebomlás és újjáépülés mintegy három hónap alatt zajlik le.
A csontépülés és bomlás folyamata
A folyamatot azzal kezdődik, hogy a mellékpajzsmirigy termelte parathormonra és az 1,25-dihidroxi-kolekalciferolra fogékony elősejtekből csontfaló sejtek alakulnak ki. Ezek az oszteoklasztoknak nevezett csontsejtek az elöregedett csontsejteket feloldva majd felszívva kicsiny üregeket hagynak hátra a csontozatban. Az így kialakuló lyukakat ezután az aktivizálódó, ún. oszteoblaszt sejtek fokozatosan lágy fehérjerostokkal töltik fel. A puha csontszövet a később benne lerakódó ásványi anyagoktól (mindenekelőtt a kalciumtól és a foszfortól) nyeri el keménységét, amely folyamat természetesen nagyban függ a szervezetbe kerülő, ezáltal csontépítésre felhasználható ásványi anyagok mennyiségétől.
Életünk során a csont lebomlási és épülési aránya folyamatosan változik. Amíg fiatalok vagyunk, sokkal több csontszövet épül, mint amennyi ugyanazon idő alatt lebomlik, ennek köszönhető, hogy megnövünk. Csonttömegünk maximumát kb. 30-35 éves korunkban érjük el, erre az időre a bomlási-épülési sebesség kiegyenlítődik, azaz nagyjából ugyanannyi szövet képződik, mint amennyi felszívódik. Életünk delén a lebomlás irányába billen a mérleg, aminek következtében csontozatunk kisebb-nagyobb mértékben "összeesik". Csontjaink azonban nem csupán megrövidülnek, hanem belső szerkezetük is megváltozik. A változás sebességére jellemző, hogy öregedve csonttömegünk évente mintegy 0,3-0,5%-kal csökken, ami a nőknél a menopauza időszakában évi 1-3%-ra gyorsul. Kb. a hatvanadik életév körül a radikális csontvesztés folyamata lelassul, de nem áll meg, így mindent összevetve az idős asszonyok eredeti maximális csonttömegüknek mintegy 35-50, míg a férfiak 20-35%-át vesztik el.
Következmények
Ha a csontritkulás csupán némi magasságvesztéssel járna, nyilván nem szentelne senki különösebb figyelmet a problémának. A csonttömegvesztés azonban súlyos következményeket vonhat maga után. Mivel fokozatosan és korai stádiumában fájdalommentesen fejlődik ki, gyakran csak túl későn diagnosztizálható a probléma, mely rendszerint látszólag indokolatlan csonttörés formájában hívja fel magára a figyelmet.
Gyakoriságukat tekintve a csuklótörések vezetnek, de ezek csak a szerencsésebb esetek. Mivel a csontritkulás az egész csontvázszerkezetet érinti, sokkal komolyabb gondot jelent a teherhordozó területek sérülése, a csigolyák váratlan és fájdalmas összeroppanása vagy a combnyaktörések. Ez utóbbi különösen idősebb korban jelent akár életveszélyt is, mivel esetükben a szervezet számára már sokkal komolyabb tehertételt jelent az ilyen sérülésekből való felépülés. Nem ritka a hosszú ágyhoz kötöttség miatt kialakuló, végzetes következményekkel is járó trombózis vagy az ebben a korban már szintén életveszélyes tüdőgyulladás sem. A probléma komolyságát jól jellemzi, hogy a combnyaktörést szenvedett idős nők mintegy harmada hat hónapon belül meghal.
Veszélyeztetettek
A statisztikai adatok szerint a gyengébb nem jóval hajlamosabb a csontritkulásra, mint az erősebbik. A szakemberek szerint ennek több oka is van. A nők csontjai vékonyabbak és könnyebbek, mint férfi társaiké. Az ösztrogén nevű női hormonnak szintén nagy szerepe van a csontok egészségének megőrzésében, ezért is gyorsul fel a csonttömegvesztés a menopauza időszakában, amikor a petefészekben jóformán teljesen megszűnik a tüszőhormon-termelés. Veszélyeztetettek a nők a terhességek miatt is. A méhben fejlődő magzat csontjainak fejlődéséhez is szükség van ásványi anyagokra, melyeket az anya szervezetétől von el. Ha ezekben az időszakokban a várandós anya megfeledkezik nagyobb kalciumszükségletéről, az könnyen csontjai rovására mehet.
Mivel a hormontermelődés nem csupán természetes módon szűnhet meg, a petefészküket még a menopauza előtt eltávolíttatni kényszerülő nők szintén jobban ki vannak téve a csontritkulás okozta ártalmaknak. A különböző diéták és fogyókúrák rosszul megválasztott étrendje is negatív hatásokkal járhat, ami szintén inkább érinti a nőket, mint a férfiakat.
Bár a csontritkulásos betegek körében a nőférfi arány kb. 6:1, mindezek ellenére a férfiaknál jelentkező problémákat is érdemes megemlíteni. Esetükben a komolyabb kockázati tényezők között mindenekelőtt a káros szokásokat jelöli meg a szakma (dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás), nem feledve természetesen azt sem, hogy a nőkre is vonatkozó gyógyszer-ellenjavallatok, a nem megfelelő mennyiségű kalciumbevitel, a különböző műtétek negatív hatásai rájuk is érvényesek. Bár a különböző csontritkulásos eredetű törések a nők körében gyakoribban, az esetek többségében a férfiak balesetei (mindenekelőtt a combnyaktörések) sokkal súlyosabb kimenetelűek.
Mit tehetünk ellene?
A csontképződés fent leírt folyamatából látszik, hogy csontjaink épségének, egészségének megőrzéséért mindenekelőtt a csontritkulás megelőzésével küzdhetünk. Elsődleges fontosságú, hogy még időben maximalizáljuk az elérhető csonttömeget. Ennek érdekében nyilvánvalóan fiatal korban tehetjük a legtöbbet, ezért is különösen fontos, hogy ügyeljünk gyermekeink esetében a megfelelő mennyiségű kalcium bevitelére. A megfelelő mennyiség hozzávetőlegesen 1000-1500 mg, amit napi egy liter tejjel, vagy tíz dkg sajttal, egy-két pohár kefirrel már meg is oldhatunk.
Amennyiben nem fogyaszthatunk ezekből a magas kalciumtartalmú élelmiszerekből, úgy kalciumpótló készítményekkel is gondoskodhatunk csontjaink ásványianyag-szükségletéről. Szintén fontos a rendszeres testmozgás is. A mozgás, a fizikai terhelés stimulálja a csontszövet vérellátását, aminek következtében aktivizálódnak a csontszövetépítő sejtek is. A csontok egészsége szempontjából a D- és K-vitamin jelenléte szintén nélkülözhetetlen, az előbbi teszi lehetővé a kalcium felszívódását az emésztőcsatornából.
A csontritkulás kezelésében is elsődleges a kalciumpótlás, amelyet a változás korába érő nőknél hormonpótló kezelés egészíthet ki. Ha valaki ódzkodik a hormonterápiáktól, nála alternatív kezelésekkel a csontlebontás folyamatát gátolják. A pajzsmirigy C sejtek által termelt kalcitonin hormonok ezt a folyamatot befolyásolják, melyek tevékenységét különböző készítményekkel lehet segíteni.