Sokan úgy gondolják, a cukorbetegség tipikus időskori elváltozás, pedig gyermek is lehet cukorbeteg! A diabetes mellitusnak két különböző formáját ismerjük: a gyermek-, illetve ifjúkorban kezdődőt és az idős korban jelentkezőt, melyeknek tünetei részben hasonlítanak egymásra, kezelésük azonban gyökeresen eltérő.

Az 1-es típusú, gyermekkori diabétesz gyakran vírusfertőzést követően alakul ki, de bizonyos immunbetegségekhez is társulhat, és a 2-es típushoz képest inkább mutat öröklődési hajlamot. Az utóbbi kialakulása az életmódhoz, az egészségtelen táplálkozáshoz, a fizikai aktivitás hiányához és az elhízáshoz köthető, amelyek egyre több gyereket érintenek, ennek következtében a cukorbeteg kicsik aránya is nő – ugyanakkor gyermekkorban inkább az 1-es típus dominál.

Figyelmeztető jelek

A cukorbetegség két típusában közös, hogy a vércukor szintje megemelkedik, aminek oka a gyermekkori, 1-es típusban a hasnyálmirigy által termelt és elválasztott inzulin hiánya, aminek következtében a szervezet sejtjei nem képesek a cukrot felvenni és feldolgozni, így a keringésben sok cukor marad. Ez a vesében kiválasztódva a vizeletben jelenik meg. A cukor vizet visz ki magával a szervezetből, ezáltal megnő a vizelet mennyisége, a gyermek gyakran és sokat fog vizelni. Ezért nő a folyadékigénye, sokat iszik. Az addig szobatiszta gyerek éjszaka bepisilhet – ez igen jelentős figyelemfelhívó jel. Gyakran emiatt viszik orvoshoz, ahol a vizsgálat cukrot mutat ki a vizeletből, ráirányítva a baj lényegére az orvos figyelmét.

Cukor hiányában a szervezet sejtjei „éheznek”, a gyerek fogy, bár sokat eszik. Savas irányba tolódik el a vér pH-ja, a vizeletben aceton jelenik meg, és ilyen szagú lesz a gyermek lehelete is. A cukorbetegség kezdeti időszakában gyakran fáj a beteg hasa, torka. Mindezek az elváltozások igen gyorsan tovább romolhatnak – ellentétben a 2-es típusú diabétesszel, amelyben a változás lassú, sőt diétától függően hullámzó is lehet. A gyermek a pH-eltolódást a légzésével igyekszik kiegyenlíteni, ezért jobban szuszog, és a kóma előtti végső stádiumban eszméletzavar is kialakulhat.

Az elengedhetetlen inzulin

A diagnózis felállításának idejétől függően jobb vagy igen rossz állapotban kerülnek be a betegek a gyermekdiabétesz-centrumokba. Van, aki hasfájása miatt vakbélgyulladás gyanújával sebészetre utalnak be, másnak a tudatzavara agyhártyagyulladás lehetőségét veti fel, s csak az agyvízvételkor derül fény a magas cukorszintre. Bárhogy is legyen, a kezelést azonnal el kell kezdeni! Gyermekkorban az inzulin adása elengedhetetlen, a diéta csak kiegészítése a kezelésnek.

Már az ókorban is?

Lássuk egy kicsit az inzulin és ezzel együtt a cukorbaj történetét! Már az ókorban ismert volt ez a betegség, de természetesen csak diagnosztizálni tudták, illetve az időskorú diabéteszest diétával egyensúlyban tartani – a gyermekkori esetek viszont mind halálra voltak ítélve. Először 1922-ben állítottak elő inzulint, melyet egy gyermeknek beadva, az addig tudatzavart, kiszáradt, kómában levő beteg magához tért, s rendszeres inzulinadással viszonylagos jó állapotot értek el nála.

Még ugyanabban az évben Magyarországon is megjelent az inzulin, s alkalmazása fokozatosan elterjedt. Az egyre növekvő igényt először kristályos, majd sertéshasnyálmirigyből kivont inzulinnal elégítették ki, de ennek tisztítása, előállítása már egyre kevésbé felelt meg a követelményeknek. Az 1980-as évek óta mesterségesen (géntechnológiával) előállított inzulinnal kezelik a betegeket.

Ma már sokféle készítmény létezik: van gyorsan, de rövid ideig ható inzulinkészítmény, s olyan is, mely lassan, időben elhúzódva fejti ki hatását. Ezek kombinációjára állítják be a betegeket, akik megtanulják saját maguknak (szülői segítséggel) beadni az inzulininjekciót, ellenőrizni a vércukorszintjüket, összeállítani a diétájukat.

Rendszeres ellenőrzést!

A betegek emellett rendszeres gondozást igényelnek, mert bármilyen jó is a vércukorszint beállítása, sajnos előbb-utóbb szövődmények alakulhatnak ki. Gyakran kell ezért a veseműködést, vérnyomást ellenőrizni, szemészeti kontrollra járni. Egy-egy torokgyulladás, hasmenés szinte azonnal felboríthatja az addigi egyensúlyt, s a testsúly emelkedésével, a serdülés megindulásával szintén újra be kell állítani a beadandó inzulin mennyiségét. Az inzulin túladagolása is veszélyes lehet: görccsel, eszméletvesztéssel járó ún. hipoglikémia (túl alacsony vércukorszint) jöhet létre.

A tudomány fejlődésével egyre újabb készítmények, beadóeszközök kerülnek az orvosi gyakorlatba, melyek segítségével a betegek könnyen beadhatják maguknak az inzulint, és szabadabb életvitelt folytathatnak.