A sportsérülést és a sportártalmat is komolyan kell venni !

Sokan összemossák, ezért érdemes elkülöníteni a sportsérülés fogalmát a sportártalométól. A sportsérülés ugyanis egy erős, egyszeri behatásra létrejövő trauma (például szakadás, törés, húzódás). A sportártalom viszont ismételt behatásra keletkezik, és létrejöttekor nincs körülhatárolt traumás epizód. Sokszor, sőt, mondhatni leggyakrabban a túlterhelés váltja ki (például teniszkönyök), de ok lehet akár egy rosszul technikával használt sportszer, az ellenfél tevékenysége vagy egy nem kontrollált izom. A sportsérülések 30-50 %-át teszik ki a sportártalmak.

Páll doktortól tudható, hogy az ortopéd-traumatológiai sportártalmak több struktúrát érinthetnek, így az izmokat, az inakat, szalagokat, az ízületeket, az ízületi tokokat és a csontokat. Az emiatt kialakuló fájdalom nyilvánvalóan visszaveti a teljesítményt, de azzal is tisztában kell lenni, hogy ez tulajdonképpen egy védő funkció, hiszen azt a tevékenységet korlátozza, ami miatt tovább erősödne a fájdalom. Végső soron a fájdalom és a teljesítménybeli visszaesés az, ami miatt jellemzően orvoshoz fordulnak a páciensek, akiknek tudniuk kell, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen minőségben gyógyulnak.

A rehabilitáció célja nem csak a „használhatóság”!

A sérülések, sőt az ártalmak kezelésekor is sokan természetesen alkalmazzák a R.I.C.E. módszert, azaz pihentetést, jegelést, szorítókötést, felpolcolást, ami valóban fontos, de nem minden esetben elég – hangsúlyozza dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Ugyanis a rehabilitációnak nem pusztán az a célja, hogy a sérült testrész újra „használható” legyen, hanem a minőségi gyógyulás. Vagyis adott esetben valóban minimalizálni kell a sérülést, gyulladást és/vagy fájdalmat a sérülés helyszínén, de utána hosszútávú gyógyító tevékenységgel kell elősegítni a felépülést. Ennek célja, hogy fenntartsuk vagy akár növeljük a mozgásképességet, megakadályozzuk az atrófiát, vagyis a sorvadást, visszaállítsuk az erőt, az állóképességet, elősegítsük a funkcionális felgyógyulást, és elkerüljük a nem megfelelő, kompenzáló mozgásmintákat. Vagyis sportolók esetén a rehabilitáció célja az, hogy legalább olyan minőségben tudják folytatni az edzést és a versenyzést, ahogyan azt korábban tették.

A megelőzés is cél!

Páll doktor azt is hangsúlyozza, hogy a sportsérülések szakszerű terápiájában a kockázati tényezők későbbi kiküszöbölésére is koncentrálni kell. Ilyen lehet például a túledzettség, a szorongás, a nem megfelelő edzésmódszer, sportszer és akár olyan – viszonylag távoli - faktor is, mint az alvászavar. A megelőzés és a kezelés részeként a rendellenes anatómiai szituációkat is korrigálni kell, mint például a lúdtalp, a gerinc deformitások. - A kezeléseknél is számos szempontot kell végiggondolni – mondja Páll doktor. - A konzervatív kezelések között alkalmazhatunk gyógyszeres kezelést, például fájdalomcsillapítókat, gyulladáscsökkentőket, akár injekciós formában, és strukturális kezelést, például a porcmátrix alkotó elemeinek adagolásával, többek közt hialuronsav injekcióval, orvosi kollagén injekcióval. A funkcionális gyógytorna olyan segítség, ami minden páciensnél elengedhetetlen, egyes esetekben azonban mindent összevetve a műtét a leginkább járható út. A cél mindenképpen egy funkcionálisan, jól használható testrész, a kiegyenlített, biztonságos teljesítmény elérése és a visszaesés, újabb sérülés elkerülése.