Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Férfiak mellrákja

Az 1945-ben Japánra ledobott két atombomba túlélõit vizsgáló kutatók szerint a radioaktív sugárzás következményeként férfiak mellében is kialakulhatnak rákos daganatok.

A férfiak mellrákja mindazonáltal meglehetősen ritka betegség, a legtöbb országban száz női betegre jut egy férfi.

Egy kutatás során több mint 32 ezer olyan férfit vizsgáltak meg időről időre, akikről ismert volt, hogy mekkora sugárterhelésnek voltak kitéve; további 2987 személy esetében viszont nem ismerték ezt az adatot. A kontrollcsoport valamivel több, mint tízezer személyből állt.

Az új kutatások megerősítik a korábbi feltételezéseket: a több mint harmincezer emberből kilencnél volt kimutatható valamilyen elváltozás, ami tízezer főre vetítve 1,8 esetet jelent, tíz éves intervallumon belül. Ezzel szemben a sugárterhelésnek ki nem tett férfiaknál ez az érték mindössze 1,5 esetet jelentett tízezer főhöz viszonyítva, melyből jól látható a különbség. Bár a férfimellrák igen ritka betegség, az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy van összefüggés a radioaktív sugárzás és a mellrák között.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/themes/sick/ferfimellrak.htm