Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A heregyulladás

A heregyulladás önmagában ritkán fordul elő, a kórokozók általában a szervezet más területeiről kerülnek erre az érzékeny területre. A tünetek sajnos túl kellemetlenek ahhoz, hogy észrevétlenek maradjanak. Mit kell tenni a gyógyulás érdekében és azután?

A férfi nemi szervek számottevő és a nemi azonosságtudatot jelképező része a testen kívül helyezkedik el, s már pusztán ez is veszélyeket hordoz a pénisz, a herezacskóban lévő herék, illetve mellékherék számára, hiszen jobban ki vannak téve sérüléseknek. Nem mindig kerülik el a fertőzések sem ezeket a szerveket, részben az anatómiai felépítésük következtében, ami miatt a kivezető húgyutak és a nemi szervek közvetlen összeköttetésben állnak, részben pedig azért, mert a véráram szerteszét hordozza testünkben a kórokozókat.

A here szilva nagyságú, mirigyes szerkezetű páros szerv, amely a herezacskóban, jól védett helyen található. A magzati fejlődés folyamán a hasüregből száll le a herezacskóba, a hasfal összes rétegét maga előtt tolva, így több rostos tok és legbelül a hashártya maradványa is borítja. Ezekben helyezkedik el, szorosan a herére borulva, annak hátsó felén a mellékhere.

A herék egyrészt a megtermékenyítéshez szükséges hímivarsejteket termelik, amelyek a mellékherén és az abból kiinduló herevezetéken át, a prosztata váladékával kiegészülve, a férfi kielégülésekor az ejakulációval jutnak a külvilágba. Másrészt a herék termelik azokat a hormonokat, amelyek a sejtekből a véráramba kerülve a nemi jelleg (férfi nemi szerv, prosztata, férfias alkat, szőrzet stb.) kialakulásához és fenntartásához szükségesek.

Fertőzés révén

Önmagában ritkán fordul elő a here gyulladása. A serdülőkor környékén jelentkező mumpsznak (parotitisz, a nyálmirigy vírusos eredetű gyulladása) kísérőjelensége lehet a mindkét oldali herenagyobbodással járó fájdalmas duzzanat, amely a betegség javulásával csökken. A felnőttkorban jelentkező heregyulladások azonban többnyire a mellékhere gyulladásával kezdődnek. A kórokozók a szervezet más helyén lévő gyulladásos területből (mandulák, foggyökerek, szőrtüszők, benőtt köröm) a véráram révén, vagy a fertőzött húgycsőből, prosztatából az ondóvezetéken keresztül jutnak a mellékherébe, majd a herére is ráterjedhetnek.

Ennek megfelelően a leggyakrabban húgycsőgyulladások (pl. gonorrhoea), illetve prosztatabántalmak következménye, vagy idős, katétert viselő betegeken alakul ki a betegség.

Hirtelen jött tünetek

A betegség tünetei egyik napról a másikra jelentkeznek. Fájdalmassá válik a here, majd magas láz mellett az egyik vagy másik herezacskófél néhány óra alatt lúdtojásnyira duzzadhat, a bőr ráncai elsimulnak, a herezacskó feszes, piros lesz, és igen érzékennyé válik. Mivel a nadrág érintése is fájdalmas, a betegek felkelni is alig tudnak, és a fájdalom miatt többnyire orvoshoz fordulnak.

Hogy a panaszok mielőbb elmúljanak, a kezelés során nemcsak a gyulladás ellen használt, rendszerint széles spektrumú antibiotikum szükséges, hanem lázés fájdalomcsillapító, továbbá a herezacskó nyugalomba helyezése, felpolcolása és állott vizes borogatása is. Előfordulhat, hogy a húgyutakból származó baktérium már nem érzékeny az alkalmazott antibiotikumokra vagy a szervezet ellenálló képessége csökkent, és 45 nap után sincs javulás. A fájdalom ugyan mérséklődik, a herezacskó is megkisebbedik, de a here tapintásra felpuhult, és a láz alig megy lejjebb. Ilyenkor tályog kialakulásának a gyanúja merül fel, így lényeges, hogy az orvos (urológus) végigkísérje a kórfolyamat lezajlását. Különösen fontos ez azért, mert a tályog rendszerint a herét is érinti, és ekkor már csak a here és a mellékhere eltávolítása segíthet.

Az ilyen váratlanul (akutan) kialakult gyulladás után a mellékhere csatornácskáiban visszamaradhatnak baktériumok, és a gyulladás idült (krónikus) formába mehet át, amikor is időnként újra meg újra fellobbanhat hasonló tünetekkel. Ekkor a ma már ritkán előforduló tuberkulózisra is gondolni kell.

Gyógyulás után kontroll

Éppen ezért a betegség gyógyulása után ajánlatos a teljes urológiai kontroll elvégeztetése, amely kiterjed a herék tapintással és ultrahanggal történő vizsgálatára, valamint a prosztatamasszázs utáni vizelet általános és bakteriológiai elemzésére, valamint a vesék és a prosztata ultrahangvizsgálataira. A here, illetve a mellékhere-gyulladások után heredaganat ritkán alakul ki, de a mellékhere akár több hónapig is érzékeny és kissé duzzadt maradhat.

Önvizsgálat havonta

Fontos lehet a daganat kiderítésében a herék önvizsgálata, hiszen az esetleges növekedés egyszerű tapintással megállapítható. Havonta érdemes elvégezni, rendszerint zuhanyozás vagy fürdés közben, amikor lazább a herezacskó, és a herék ilyenkor jól tapinthatók. Mindkét kezet használva óvatosan végig kell tapogatni a herét a hüvelykujj, valamint a mutató- és középső ujj között.

Az ép here szabadon mozog a herezacskóban; a hátsó részen felismerhető a mellékhere, amely kis, többnyire érzékeny csomó, de ez normális. A here sima felszínén megjelenő, nem érzékeny egyenetlenség figyelmet igényel, különösen akkor, ha egyre nagyobbnak érződik. Ilyenkor feltétlenül orvoshoz kell fordulni, de különben is ezt kell tenni bármikor, ha a herezacskó nagyobbnak vagy érzékenynek tűnik.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/themes/sick/heregyulladas1.htm