Ahhoz, hogy megértsük a daganatellenes szerek hatásmechanizmusát, néhány szót kell ejtenünk a sejtek szaporodásáról általában. A sejtosztódás kulcshelye a sejtek magjában található. Az itt lévő örökítőanyag, a DNS raktározza a sejtek működésére, felépítésére vonatkozó összes információt. Egy újabb sejt létrejöttéhez először ennek az anyagnak a megkettőződése szükséges, hogy az utódsejtben is legyen, ami a funkciókat irányítja.

Ép viszonyok között a sejtek osztódásának négy-öt fázisa egykét napot vesz igénybe. Meglepő, mert az ellenkezőjét várnánk, de a daganatos sejteknél ez az időtartam a legtöbb esetben körülbelül háromszor annyi, vagyis a daganatsejtek a normál sejteknél lassabban szaporodnak. Az elváltozás tömege persze így is fokozatosan növekszik, ami azután az életfontosságú szervek működési zavarán keresztül a legkülönfélébb panaszokhoz vezethet.

A kóros sejtek nagy hányada a szaporodás szempontjából úgynevezett nyugvó fázisban van, a sejtszaporodás ingereire ebben a szakaszban nem reagál. A daganatos sejtszám megduplázódásának viszonylag lassú üteme azzal is magyarázható, hogy az újonnan keletkező kóros sejtek számára nem elegendő a vérellátás és az ezáltal biztosított tápanyag. Éppen ezért a daganatsejtek nagy arányban maguktól is elpusztulnak, a daganaton belül igen sokszor jönnek létre elhalt területek. Minél nagyobb tehát egy elváltozás mérete, az elmondottak értelmében annál inkább lelassul növekedési üteme, annál nagyobb lesz az úgynevezett nyugvó, nem osztódó sejtek aránya.

Gyógyszeres daganatterápia

A daganatterápiában alkalmazott szerek többsége éppen az osztódásban lévő sejtekkel szemben hatásos – ezek az ún. citosztatikumok. Ebből két fontos következtetés vonható le: először, hogy a kezelés alatt álló betegek nagy osztódási tendenciát mutató, ép szövetei (például a vér sejtes alakelemeinek utánpótlását biztosító csontvelő, a hajhagymák sejtjei vagy az ivarsejtek) szintén károsodhatnak a gyógyszer adását követően; másodszor, hogy az igazán jó gyógyulási eredmények érdekében a daganatos sejteket „vissza kell téríteni” az aktív osztódási fázisba, mivel az elpusztításukra szánt gyógyszerek így fejthetik ki hatásukat.

E célból is szükséges, hogy főleg a nagyobb méretű elváltozásokat a gyógyszerelés előtt sebészetileg vagy sugárkezelés révén megkisebbítsük, és sejtjeiket ezáltal a kisebb méretre jellemző kifejezettebb szaporodási hajlammal, a gyógyszerelésre való jobb reagálókészséggel ruházzuk fel.

Daganatkezelésre használt szerek és alkalmazásuk

Az osztódás szakaszában hatásos gyógyszereken kívül más módon ható készítmények is ismertek. Ezeket az előbbi csoport tagjaival kombinálva, ún. kombinált terápiával érhetünk el igazán jó eredményeket, hiszen így egyidejűleg több támadásponton valósíthatjuk meg a daganatgátlást. Fontos kérdés a gyógyszerek mennyiségének megválasztása. Elméletileg minél nagyobb a dózis, annál sikeresebb a kezelés. Az adagok nagyságának azonban gátat szabnak a mellékhatások (vérképelváltozás, hajhullás, hányinger stb.), ezért az ismételt, ciklusokban történő adagolás jelentheti a megoldást.

Egy daganatot 1 cm-es nagyság alatt szinte lehetetlen felismerni, hacsak nem jól látható helyen található. Ilyen méret mellett az elváltozás körülbelül egymilliárd sejtből áll. Ha sikerül is egyszeri kezeléssel ezek 99,9%-át elpusztítani, még mindig marad belőlük körülbelül egymillió, Ez is, és nemcsak a várható mellékhatások teszik indokolttá az ismételt kezelések alkalmazását, 5-6-szor végzett kúra után már várható, hogy a kóros sejtek teljesen eltűnjenek a beteg szervezetéből.

A kemoterápiás szerek adagolása, kombinálása

A daganatos sejtek két, a terápia szempontjából fontos tulajdonsággal rendelkeznek. Az első a különbözőség: az egy elváltozáson belül található sejtek alakra, működésre és sokszor a gyógyszerekkel szembeni érzékenységre nézve is eltérőek lehetnek. A második, hogy egy adott gyógyszerrel szemben változó nagyságú százalékuk (1 cm-es daganatban körülbelül ezer sejt) teljesen érzéketlen, rezisztens lehet. Ez a rezisztencia vagy már eleve megvan, vagy a kezelés folyamán alakul ki.

Több oka is lehet a gyógyszerrel szembeni érzéketlenségnek. Előfordul, hogy a szer anyagai nem jutnak be kellőképpen a sejtbe. Másik lehetőség, hogy a daganatsejt képes vagy képessé válik kijavítani a gyógyszer okozta károsodásokat. Nagy gyógyszeradag hatásának kiküszöbölése értelemszerűen még a rezisztens sejteknek is sokkal nehezebb.

Mindezek a szempontok tovább erősítik a különböző hatású, támadáspontú szerek egyidejű, azaz kombinációban, valamint lehetőleg minél nagyobb dózisban történő alkalmazásának szükségességét. Az ennek folytán esetleg fellépő vérképző szervi zavar kiküszöbölésének egyik lehetséges, de szélesebb körben technikai okok miatt még nem elterjedt módja, hogy az erélyes kezelés előtt a betegtől vett csontvelőt a gyógyszerelés után az illetőbe visszajuttatják, s ezáltal a vérsejtek utánpótlása megoldott maradhat, hiszen az érintett személy rendelkezik gyógyszerhatásnak ki nem tett, jól működő csontvelővel.

A daganatos szövetben való minél nagyobb gyógyszerkoncentráció elérésére úgy is lehetőség kínálkozik, hogy a gyógyszert a kezelőorvos nem az általános keringésbe juttatja (tabletta, infúzió vagy injekció formájában), hanem röntgenkészülék ellenőrzése mellett a daganatot ellátó érszakaszba. Ezúton jobban elkerülhetőnek látszanak az ép szövetek károsításából adódó mellékhatások. Kívülről könnyen elérhető testüregekben található daganatokat az érintett terekbe közvetlenül bevitt, nagy koncentrációjú gyógyszerekkel is lehet kezelni. Ez is egy lehetséges alternatíva a nemkívánatos hatások mérséklésére.