Keringési elégtelenségen azt az állapotot értjük, amelyben a szervezet szöveteinek sejtjeihez nem jut elegendő mennyiségben éltető anyagokat és oxigént szállító vér, az anyagcsere melléktermékeinek onnan történő elszállítása is tökéletlenné válik, egyszóval nem vagy csak részlegesen valósul meg a vérkeringés alapvető célja.

A keringési elégtelenség okai

A keringés elégtelenségének oka vagy a szívben, vagy pedig az erek állapotát befolyásoló tényezőkben keresendő. Az első esetben centrális, az utóbbiban perifériás keringési elégtelenségről beszélhetünk. A szív működési zavarára visszavezethető elégtelenségnek is két típusa van: a jobb és a bal szívfél elégtelensége.

Perifériás keringési elégtelenségről akkor beszélünk, ha a vérkeringés folyamatában zavar áll be. Ebben az esetben a keringő folyadék mennyisége pl. víz- illetve vérveszteség miatt jelentősen kevesebb lesz, vagy az erek összehúzódottsági állapota valamilyen oknál fogva csökken, tehát a véredények az éppen aktuális vérmennyiséghez képest ernyedtté válnak. Ilyenkor kifejezett gyengeséget, elesettséget, súlyos esetben eszméletlenségig terjedő tudatzavart, sápadtságot, szapora szívműködést, valamint alacsony vérnyomást tapasztalunk a szervi működések zavara mellett. Folyadékpótlással, érösszehúzó anyagokkal és persze a kiváltó ok megszüntetésével segíthetünk.

A szívelégtelenség okai

A szív az érrendszer csőhálózatába beépített, izomszövetből álló „motor", mely saját ingerképzésétől vezérelve tartja mozgásban testünk vértartalmát. A vérkeringés útjába különböző akadályok kerülhetnek. Rögtön a szívből való eredése után a főverőérben szűkület jelentkezhet. A magas vérnyomás egyik leggyakoribb oka a kis erek összehúzódottsági állapotának fokozott volta. Mindkét tényező előbb vagy utóbb kimeríti a szív izomrostjait.

Ugyancsak akadályozza a vér körforgását a szívbillentyűk szűkülete, mely legtöbbször bizonyos baktériumok ellen termelt ellenanyagoknak a szív szöveteit károsító hatásával magyarázható. A hasonló okból létrejövő „billentyűtágulat", azaz elégtelen záródás viszont azáltal okozhat túlterhelést a szív számára, hogy a kilökött vér mennyiségének egy része mindig visszafolyik a szív üregeibe, így azok állandóan többletmennyiséggel kénytelenek dolgozni.

Egy adott szívfél szempontjából túlterhelést okozhat, ha a másik féltől határoló falon veleszületett hibaként nyílás van, melyen keresztül az érintett szívfélbe ugyancsak többletmunkát okozó vér áramlik. A szív esetleges daganatai, az üregerekben időnként képződő alvadékok ugyancsak túlterhelést és végső soron kimerülést előidéző akadályokként jönnek szóba.

Ha a szívizomzat nem képes megfelelően elernyedni, nem tudja magába fogadni a továbbítandó mennyiségű vért, az a szív előtt torlódik fel számtalan tünetet és panaszt okozva. Például a szív burkai között felszaporodó gyulladásos folyadék is kiválhat ilyen elernyedési zavart.

A szívből a tüdő felé elágazódó erekben elakadó véralvadék, illetve az ezen ereket kívülről szűkítő tüdőbetegségek szintén mechanikus keringési akadályt képeznek. A szívizomzat sejtjeinek a koszorúerek szűkülete miatti tartós táplálkozási zavara lassú funkcióromláshoz, azaz a szív vért továbbító képességének csökkenéséhez vezethet.

Hasonló kimenetelű elváltozást okoz az alkohol rendszeres élvezete – közvetlen „mérgező" hatásánál fogva –, illetve a szív falának gyulladásos megbetegedései is. Találkozunk azonban – szerencsére viszonylag kis számban – eddig fel nem fedezett okból, gyorsan kifejlődő szívelégtelenséggel is.

Milyen tünetekben nyilvánul meg a szívelégtelenség?

Említettük, hogy bal- és jobbszívfél-elégtelenséget különböztethettünk meg. Ha a szív bal oldala nem képes a vér megfelelő továbbítására, az a tüdőben gyülemlik fel. A megnövekedett nyomás miatt az ott található léghólyagocskákba a vérből a folyadék egy része átszűrődik, tüdővizenyőt és a légzőfelület beszűkülését okozva.

Kézenfekvő tehát, hogy ilyen esetben a légszomj a vezető tünet. A fulladás főleg fekve kínozza a beteget. Felüléskor a tüdőből való vérkiáramlás esélyei némileg jobbak. A tüdőben felszaporodó folyadék mennyisége akár az életet veszélytető mértékű is lehet. Ilyenkor már messziről hallható a beteg szörcsölő légzése. Enyhébb esetben csak fizikai terheléskor, azaz fokozott oxigénigénynél észlel a páciens fulladást, előrehaladottabb állapotban azonban már teljes nyugalomban sem panaszmentes.

A balszívfél-elégtelenség – az elmondottak szerint – tehát kezdetben a tüdőben okoz vértolulást, de később a tüdőbe menő ereken keresztül visszafelé hatva a pangás átterjed a szív jobb oldalára is. Ha ez a stádium bekövetkezik, a szív nem lesz képes továbbítani a szervezetből beömlő vérmennyisége. Ekkor az erekben feszülő vérből szintén folyadék szivárog ki a szövetek közé, ami a lábszár „vizesedését", hasi és mellkasi folyadékfelszaporodást idéz elő.

Legkorábbi tünetként az éjszakai vizelést említhetjük meg. Ezen a szinten még nincs minden esetben látható vizesedés, de a láb szövetei közé már a napközi állás folyamán beszüremkedik bizonyos mennyiségű folyadék, mely a fekvés vízszintes helyzetében onnan könnyen bekerül a keringő vérbe, ahonnan azután vizelet formájában távozhat. Betegeink eleinte egy-két alkalommal kelnek csak fel vizelni, későbbi fokon azonban akár óránként is vizelési ingerre ébredhetnek. Ezen stádiumban estére jól látható, ujjbenyomatot tartó duzzanat keletkezik az alsó végtagokon, ami csak reggelre tűnik el, és a nap folyamán újratermelődik.

Súlyos állapotban a láb duzzadtsága reggelre is megmaradhat. A keringés elégtelenségét korai szakaszban a szív működésének szaporábbá tételével ellensúlyozhatja. Hasonló okból jön létre a szívizomzat megvastagodása, illetve az üregek kitágulása. A cél az, hogy többszöri összehúzódással, nagyobb befogadóképességgel és erőteljesebb kilökőerővel kompenzálja szervezetünk a korábbiakban részletezett lehetséges akadályok miatti teljesítőképesség-csökkenést.

Gyógyítás

A szív munkabíró képességének csökkenése, illetve ennek gyógyítása már évszázadokkal ezelőtt is foglalkoztatta az embereket. A szívre háruló munkát csökkentendő a „vizesedésre" panaszkodó betegeknél érvágást vagy piócák segítségével végzett vérleszívást alkalmaztak. Nagy előrelépést jelentettek az úgynevezett digitáliszkészítmények, melyek a szívizomrostok összehúzódásainak erejét fokozzák.

Később forradalmi vívmányként kerültek bevezetésre a különféle vízhajtó szerek (diuretikumok), melyek megszabadítják a beteget a felgyülemlett, az érpályából kiszüremkedett folyadéktól, és így tehermentesítik a keringést. Ezek a készítmények napjainkban is az orvosi gyógyító munka fegyvertárának fontos részét jelentik. Nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy a vízhajtók jó része káliumveszteséget is eredményez, ennek pótlására különös figyelmet kell fordítani. Az alacsony káliumszint – egyéb káros következmények mellett – szívritmuszavar forrása is lehet.

Az ismeretek bővülésével természetesen egyre újabb és újabb terápiás sémák kialakítására nyílik lehetőség. Az orvostudomány mai felfogása szerint a szívműködés hatékonyságának javítását lehetőleg nem a szív munkájának fokozásával, hanem sokkal inkább a szívizomzat tehermentesítésével próbáljuk elérni. A helyzet egy idős, már nem teljesen egészséges, áruval jócskán megrakott szekeret húzó ló állapotához hasonlítható. Ostorcsapásokkal nagyobb teljesítményre lehet az állatot ösztönözni, de az egy idő múlva végleg kimerül, és képtelen lesz további munkára. Ha viszont a rakomány súlyát csökkentjük, lassabban ugyan, de még huzamos ideig állhat a kocsis szolgálatában az említett igavonó.

Számtalan új készítmény közül választhat a kezelőorvos. Ezek egy része pl. a szívbe vezető erek tágítása révén az azokban történő vérraktározási képességet növeli, tehát lehetővé teszi, hogy kevesebb továbbítandó térfogat jusson a szív üregeibe. Más szerek a szív utáni erek tágasságának fokozására képesek, tehát így szívünk kisebb ellenállással szemben dolgozhat. Természetesen – ha lehetséges – elsősorban a keringési elégtelenség kiváltó okát szükséges kezelnünk. Normalizálnunk kell a magas vérnyomást, javítanunk a koszorúerek vérátáramlását – azaz a szívizomzat táplálkozását –, műtétileg meg kell szüntetünk a veleszületett vagy szerzett szívhibákat.

Ezek mellett a szóba jöhető lehetőségek között szerepelnek beültetett keringéstámogató eszközök, például defibrillátor, pacemaker vagy szívpumpa. Ha mindezek nem hoznak eredményt, és a szívelégtelenség az életet veszélyeztető mértékű, ha a páciens operatív terhelhetősége ezt megoldhatóvá teszi, szívátültetés lehetősége jön szóba.

Összegezve tehát: a szívelégtelenség az életvitelt jelentősen megnehezítő, olykor veszélyes méreteket öltő állapot, mely megfelelő kezeléssel azonban sok éven át jól karbantartható, és az ezzel küszködő betegek életminősége lényegesen javítható.