Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Könnyű szívvel nevetni

Érdemes minél többet nevetni, állítják a floridai Orlandóban működő American College of Cardiology kutatói. A mindennapi nevetés ugyanis kifejezetten jót tesz a szívnek.

A kacagás szívműködésre gyakorolt hatását vizsgáló kutatók e megállapításra azt követően jutottak, hogy megvizsgálták húsz egészséges önként jelentkező ereinek működését, különös tekintettel az ereket bélelő hámszövet, az endotélium állapotára. Mindezt azután, hogy a kísérleti alanyoknak először egy humoros, majd egy felkavaró videoklipet játszottak le.

Az eredmények azt mutatták, hogy a megrázó képsorok hatására a húsz esetből 14-ben csökkent a véráram a vizsgált szövetekben, míg a vicces képsorok nyomán a húsz személyből 19nél tapasztalták az érfalakban áramló vér mennyiségének jelentős – mintegy 22%-os – növekedését.

A kutatásban részt vevő dr. Michael Miller szerint, bár a nevetés természetesen nem helyettesítheti a mindennapos testmozgást, napi tizenöt perc felszabadult kacagás és heti háromszori, harminc perces mozgás rendkívül jót tesz az érrendszernek. Az összefüggésekre rámutatva dr. Miller hangsúlyozta, hogy az endotélium állapota alapvető fontosságú az érszűkület kialakulásában. A belső hámszövet egészségének megőrzése, a normális véráramlás fenntartása tehát nagy jelentőséggel bír a szív- és keringési betegségek megelőzésében.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/themes/sick/nevetes.htm