Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A világ gyermekei és a pandémia - szomorú körkép

Tizenöt százalékkal, 150 millióval nőtt a mélyszegénységben élő - oktatáshoz, megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy ivóvízhez hozzá nem férő - gyerekek száma a koronavírus-járvány miatt - állapította meg az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a Gyermekek Világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében.

A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére: miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.

A jelentés szerint november 3-ig 87 vizsgált országot figyelembevéve minden kilenc koronavírus-fertőzésből egyet 20 év alatti gyerekek vagy fiatalok szenvedtek el, vagyis a 25,7 millió fertőzés 11 százalékát.

A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz. Novemberben elején 572 millió gyereket érintenek az iskolabezárások.

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik-------------------------------------- 

55 éves a Sterillium bőrbarát alkoholos kézfertőtlenítő!

Kórházak, szociális intézmények, rendelőintézetek használják évtizedek óta, akár sebészeti bemosakodásra is alkalmas.

Használja Ön is biztonsággal!
Megnézem a terméket>> [1]
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

A járvány súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi és szociális ellátórendszerekben. A vizsgált 140 ország egyharmada legalább tízszázalékos visszaesést tapasztalt az egészségügyi szolgáltatások - például vakcináció, terhesgondozás, gyermekkori fertőző betegségek kezelése - terén.

Negyven százalékos visszaesést mutatnak a nők és gyerekek élelmezésével foglalkozó szolgáltatások 135 országban. Több mint 250 millió öt éven aluli gyerek nem jut hozzá a potenciálisan életmentő vitamin kiegészítőkhöz .

"A legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén kétmillió öt év alatti gyermek halála és 200 ezer halva születés várható a következő 12 hónapban az egészségügyi és egyéb szolgáltatások felfüggesztése és a táplálási elégtelenségek miatt".

További 6-7 millió 5 év alatti gyermek szenvedhet sorvadástól vagy súlyos alultápláltságtól, ami havi 10 ezer öt év alatti gyermek halálához vezethet - többségében Afrika szubszaharai régiójában, valamint Dél-Ázsiában.

Az UNICEF a jelentésben azt kéri a kormányoktól és egyéb partnereitől, hogy biztosítsák a gyermekek oktatását, a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az ivóvízhez és megfelelő táplálékhoz, csökkentsék közöttük a digitális különbségeket, tegyenek a növekvő gyermekszegénység ellen és támogassák a katasztrófahelyzet, vagy fegyveres konfliktus áldozatául esett családokat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/koronavirus_vilag_gyermekei