Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Aprócska bibi?

   Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A mindennapi nyelvben a szemölcs szót sok bőrelváltozás megnevezésére, nemegyszer például az anyajegyek megnevezésére használjuk. Szorosabban véve azonban csak a viszonylag rövid idő alatt kialakuló, szemölcsös felszínű növedékeket nevezzük így.



Szemölcsöt valószínűleg mindenki látott már. Leggyakrabban a kézen és a lábon alakulnak ki a bőrrel megegyező színű, vagy annál kissé fehérebb növedékek. Ha közelebbről megnézzük őket, azt láthatjuk, hogy felszínük nem sima, inkább bársonyra emlékeztet. A növedékek csoportosan szoktak elhelyezkedni, nem viszketnek, és legtöbbször nem fájdalmasak.

Mi okozza a szemölcsöket?

Akárcsak például az influenzát, a szemölcsöket is vírusfertőzés okozza. Különbség azonban, hogy az influenza adott idő alatt gyógyul, míg szemölcsök esetében a lefolyás teljesen kiszámíthatatlan. Előfordul, hogy néhány hét után maguktól megszűnnek, de az is, hogy évekig fennállnak. Időnként egészen nagy kiterjedést is elérhetnek, például ellephetik a teljes kézhátat, sőt más testtájékokra is átterjedhetnek.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bizonyos, hogy a vírusok féken tartásában szerepe van a szervezet védekezőrendszerének, az immunrendszernek. Ezt onnan tudjuk, hogy ha gyógyszerekkel gátoljuk az immunrendszer működését (amire például veseátültetés után lehet szükség, hogy a szervezet ne lökje ki az idegen szervet), a szemölcsök előfordulása ugrásszerűben gyakoribbá válik.

Ez a jelenség, hogy a szemölcsök hol előjönnek, hol pedig maguktól elmúlnak, arra utal, hogy a szervezet néha nagyobb, máskor kisebb erőket mozgósít a küzdelemre. További bizonyíték, hogy egy-két szemölcsöt eltávolítva, időnként a többi is elmúlik (mintegy felhívjuk a szervezet immunrendszerének figyelmét a szemölcsre). Mindezek ellenére nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy – néhány kivételes esetet leszámítva, mint pl. a már említett veseátültetés – akiknek egyébként szemölcsük van, azoknál valamilyen „immunzavar” állna fenn.

Ritkább formák

Szemölcsök előfordulhatnak a nemi szerveken is, és legtöbbször nemi úton terjednek. Ezeket más, de az előbbiekkel közeli rokonságban álló vírusok okozzák. Ritkán ugyan, de olyanok is vannak közöttük, amelyek előkészítik a talajt a méhnyakrák kialakulásához. A méhnyakrákok egy részéért tehát egyértelműen vírusok felelősek. További szemölcsváltozat a „futószemölcs", amely szinte kizárólag gyerekeken jelentkezik, főleg az arcon. Ez laposabb, mint a közönséges szemölcs, és már néhány lépésnyi távolságról is észrevehetetlen.

A talpon található szemölcsök lényegében megegyeznek a kézen előfordulókkal, de megjelenésük valamelyest különbözik: a szemölcsös/bársonyos jelleg nem észlelhető, a szemölcs valódi mérete is kevésbé látszik, mintegy „befelé” nő. Ennek megfelelően fájdalmas is lehet, időnként akár járás- és munkaképtelenséget is okoz.

Kezelés

Számtalan kezelés létezik. A leghatékonyabbnak az tűnik, hogy megfelelő szerrel történő felpuhítás után, helyi érzéstelenítést alkalmazva a szemölcsöt a bőrgyógyász lekaparja (pontosabban egy éles szélű, miniatűr kanálra emlékeztető eszközzel kiemeli a helyéről}. A szemölcsök időnként a leggondosabb eltávolítás ellenére is kiújulnak, azonban a tapasztalat szerint az ismételt eltávolítás közel százszázalékos eredményt hoz. Előfordul ugyanakkor az is, hogy alapos puhítás után a szemölcs szinte magától „kifordul", és még ez a minimális kellemetlenség is elkerülhető.

A szemölcsök eltávolítása történhet lézerrel is. Nem szabad viszont a szemölcsöt szikével kimetszeni, mert a hegben esetleg kiújuló szemölcs fájdalmas lehet, és makacsul ellenáll minden további kezelésnek.

Léteznek olyan szerek is, amelyek mechanikai beavatkozás nélkül próbálják megoldani a kérdést. Vannak közöttük nagy hatású gyógyszerek és természetgyógyászati készítmények egyaránt. Gyógyszerek között például megemlíthetők az úgynevezett citosztatikumok (a rosszindulatú daganatok kezelésére szolgáló készítmények). Természetesen – ellentétben a daganatoknál történő alkalmazással – csak helyileg használják őket. A természetgyógyászati eljárások között talán a legismertebb a vérehulló fecskefűlevével való bedörzsölés. Ezen szerek hatékonyságának megítélése rendkívül nehéz, ugyanis az esetek számottevő részében bármilyen festék vagy akár közönséges tinta is elmulasztja a növedékeket.

Megelőzés

A kézen és talpon kialakuló szemölcsök nehezen előzhetők meg. Közös zuhanyzókban érdemes papucsot (saját papucsot!) viselni. A nemi úton terjedő szemölcs megelőzésére a kondom elég jó védelmet jelent. Óvszerhasználatban sajnos elmaradunk a fejlett országoktól, pedig ezen elvileg könnyű lenne segíteni, és – mint az előbbiekben láttuk – ez a méhnyakrák okozta halálozást is csökkenthetné.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/themes/sick/szemolcs.htm