Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Szájszárazsággal, fogproblémákkal küzd? Cukorbetegség is okozhatja!

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A 2-es típus cukorbetegség alattomos kór, hiszen gyakran semmilyen tünetet nem okoz, csak akkor, ha már valamilyen szövődmény fellépett. Ilyenek lehetnek pl. a szájüregi problémák. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa azokat a panaszokat ismerteti, melyek diabéteszre hívhatják fel a figyelmet.



A diabétesz jellemző tünetei közé tartozik a szájszárazság, a csökkent nyáltermelés és a gyakori az ínyduzzanat, melyek következtében a száj nyálkahártyája fokozott kockázatnak van kitéve a különböző fertőzésekkel szemben.

A magasabb vércukorszint miatt ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, a káros mikroorganizmusok gyorsabban szaporodnak el. Ekkor nemcsak a vér, hanem a nyál cukortartalma is megnő, ami fokozottan hajlamosít a fogszuvasodásra, különböző fog, fogágy betegségek és szájnyálkahártya-elváltozásokra.

A magas vércukorszint ráadásul lassítja a sebgyógyulást és a csontosodás is zavart szenved. Éppen ezért fontos, hogy a cukorbetegségben szenvedők rendszeresen, lehetőleg fél évente járjanak fogászati szűrésre!

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szájszárazság

A cukorbetegek sokszor tapasztalhatnak szájszárazságot, kevesebb nyáltermelést. Ennek oka többrétű lehet: okozhatja pl. a fokozottabb folyadékvesztés, dehidratáció, a diabétesz miatt fellépő veseelégtelenség, hiperglikémia, de akár gyógyszer mellékhatása is lehet! A szájszárazság nem csak kellemetlen, hanem veszélyes is, hiszen ezáltal nő a fertőzésveszély, mivel a nyál segít megelőzni a káros mikroorganizmusok elszaporodását, tisztán tartja a szájüreget, semlegesíti a savakat. Ráadásul ekkor könnyebben berepedezhetnek az ajkak, a száj szélei is, mely igencsak fájdalmas érzés!

Fogíny/fogágy gyulladás

Nem ritka, amikor visszatérő fogíny-vagy fogágy gyulladás hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre. A magas vércukorszint – ahogy már említettük- kedvez a kórokozók elszaporodásának, ami miatt gyulladás alakulhat ki. Ennek tünetei a vörös íny, fájdalom/érzékenység, gyakori fogínyvérzés, szájszag.

Gombás és egyéb fertőzések

A fertőzések nem csak a fogakat/fogínyt érinthetik, de lényegében bármit, így a szájüreg egyéb részét is, ezért gyakoribb a cukorbetegeknél az afta és a szájpenész is. Ráadásul a kialakult sérülések is nehezebben gyógyulnak be, így egy-egy probléma akár krónikussá is válhat! A fertőzésekre leginkább azok figyeljenek, akik amellett, hogy diabétesszel küzdenek, fogprotézist is viselnek, hiszen, ha rosszul tisztítja, az még nagyobb mértékben növeli a fertőzésveszélyt- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Fogak elvesztése

Legsúlyosabb esetben a cukorbetegség a fog(ak) elvesztését is okozhatja, hiszen egy súlyos gyulladás, fogínysorvadás, csontpusztulás következtében a fogak meglazulnak, majd kiesnek.

 

Ezeket tegye a fogai egészségéért

• megfelelő kezeléssel tartsa kordában vércukorszintjét

• fontos az étrend: dietetikus által előírt szénhidrátszegény, vitamindús, rostban gazdag étrendet kövessen

• félévente járjon fogászati szűrésre

• rendszeresen szabaduljon meg a fogkőtől

• használjon fogmosás után fogselymet

• megfelelően tisztítsa fogait



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/cukorbetegseg_szajszarazsag_fogproblema