Nagy nyilvánosságot kapott, hogy az Akadémia 195. közgyűlésének akadémikusválasztásán az MTA 26 új rendes tagja közé egyetlen nő sem került. Arról azonban kevesen számoltak be, hogy az új tagok, az úgynevezett levelező tagok közé idén és három éve, 2019-ben is sokkal több nőt választottak, mint korábban (akadémikusválasztást 3 évente tart az MTA).
Ez utóbbi eredmény már az Akadémia azon erőfeszítéseinek köszönhető, amelyek Lovász László elnöksége alatt váltak igazán hangsúlyossá, és amelyeket a jelenlegi elnök, Freund Tamás épít tovább. Ezek az eredmények a 2025-ös választásokon már a rendes tagságban is meg fognak jelenni, hiszen a gyakorlat szerint a levelező tagok 2 ciklus (6 év) elteltével válhatnak rendes taggá.
Az tehát, hogy a rendes tagságra jelöltek között most még nem volt nő, egy 6 évvel ezelőtti állapot lenyomata – egy olyan állapoté, amelyben az Akadémia még nem támogatta olyan intenzitással a női kutatók érvényesülését, mint teszi azt az utóbbi években.
Ahhoz, hogy a helyzetet alapjaiban megértsük, röviden szólnunk kell arról, hogyan is épül fel a tudományos előremeneteli rendszer Magyarországon. Az egyetemen végzett kutatójelölt kellő tehetséggel és szorgalommal néhány év alatt PhD-fokozatot szerez (összességében több tízezer emberről van szó). Ezután hosszú éveken át kutat, cikkeket ír, kutatócsoportot vezet, a legkiválóbbak pedig megpályázzák és elnyerik az MTA doktora címet (az ő számuk jelenleg 2600 körüli). Újabb eredményes évek után belőlük lehetnek az MTA levelező tagjai (jelenleg egész pontosan 71-en vannak), ha pedig még ez után is töretlen a kutatói pályájuk, és képesek új eredményekkel hozzájárulni az emberiség közös tudásához, belőlük lehetnek az MTA rendes tagjai (jelenleg 293-an).
Miközben mindig is voltak nagyon fiatal akadémikusok – a korábbi akadémiai elnök, Lovász László például mindössze 31 évesen lett levelező tag és 37 évesen rendes tag –, jellemzően azért jó pár évtizednyi folyamatos és eredményes kutatómunkára van szükség ahhoz, hogy valaki bejusson ebbe a bizonyos klubba, amit az akadémiai levelező és rendes tagság jelent. Ez a kutatói társadalom kevesebb mint 1%-a.
Amikor tehát arról beszélünk, hogy nincs nő az MTA újonnan megválasztott rendes tagjai között, a háttérben női kutatók ezreinek évtizedek alatt felhalmozódott versenyhátránya, és az elmúlt évtizedek jellemző viszonyai állnak.
Az Akadémia az utóbbi években egyre több területen és egyre intenzívebben támogatja a női kutatók érvényesülését, azonban a kutatói életpályák sajátosságai miatt ezek az erőfeszítések legtöbbje hosszabb távon érezteti majd hatását az előremenetel legfelső szintjén. Az akadémiai tagságig ívelő kutatópályán ugyanis a nők a statisztikák szerint a posztdoktori szakaszban – ami körülbelül a gyermekvállalás idejével esik egybe – kerülnek hátrányba. Az egyetemi mesterképzésben ma már többségben vannak a nők, és az utóbbi évtizedben a PhD-képzésben is alig maradnak le, de az adjunktusok, docensek és professzorok közt egyre nagyobb a férfiak aránya.
Erre a jelenségre reagálva az MTA először 2009-ben vezette be, hogy az életkorhoz vagy a tudományos fokozat megszerzésének időpontjához kötött pályázatoknál a tíz éven aluli gyermekeket nevelő kutatónők esetében gyermekenként két évvel kitolódik a korhatár. Ezt megelőzően a családos kutatónők sokszor elvesztették az eredményes pályázás lehetőségét.
A probléma Lovász László első elnöki ciklusa alatt került ismét az előtérbe, amikor sokkhatásként ért mindenkit, hogy az MTA 2016-os akadémikusválasztása során egyetlen női levelező tagot sem választottak. Ezt követően a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság javaslatára változtatták meg úgy az akadémiai szabályozásokat, hogy az akadémikusválasztás során a nők esetében tekintsenek el a levelező tagságra való többszöri jelöléssel kapcsolatos korlátoktól, másrészt, hogy azok a tudományos osztályok, amelyek több női tagjelöltet ajánlanak, élvezzenek előnyt az akadémikusi helyek elosztásánál. Biztató jel volt, hogy a 2019-es választáson tíz nőt választottak az MTA levelező tagjává.
Ezekkel az adminisztratív lépésekkel némiképp kompenzálni lehetett a sikeres, hosszú életpályával rendelkező női kutatók versenyhátrányait, azonban az igazi nagy problémát továbbra is a kutatói társadalom nemek közti aránytalanságai jelentették. 2019-ben 2700 MTA doktora közül mindössze 400 volt nő – amíg ez az arány nem változik, csak részeredményeket lehet elérni a levelező és rendes tagok között.
Ezért hát nem véletlen, hogy a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság – melyet jelenleg Bollobás Enikő akadémikus vezet – fontos célként tűzte ki azt is, hogy az alapoknál kezdje a munkát, és segítsen abban, hogy a posztdoktorok és az MTA doktorai között is emelkedjen a kutatónők aránya, a közoktatásban pedig minél több diáklány érdeklődését sikerüljön felkelteni a matematika, a fizika és más természettudományos tárgyak iránt. Az e tudományterületeket képviselő MTA doktorok és akadémikusok között ugyanis arányában még kevesebb a nő.
Az MTA 192., rendkívüli közgyűlésén 93 százalékos többséggel elfogadott, megújult akadémiai küldetés pedig kimondta, hogy az MTA „támogatja egy stabil, a fiatalok számára világos feltételeket és lehetőségeket kínáló, a nők kutatói életútját kiemelten támogató kutatói életpályamodell kialakítását és működtetését, amely kitér a fokozatok és címek rendszerére, a kutatásban és az oktatásban való részvétel egyensúlyára, ennek jogi és gazdasági feltételeire, a külföldi és az itthoni tevékenységre, az ösztöndíjakra és pályázatokra.”
A nők kutatói karrierjét támogató kezdeményezéseket az MTA Freund Tamás vezetése alatt is tovább viszi. A fiatal kutatónők megtartását a kutatói pályán több akadémiai kezdeményezés is segíti. Kifejezetten ezzel a kérdéskörrel foglalkozik a Nők a Tudományban rendezvénysorozat, a Fiatal Kutatók Akadémiája is kiemelt témaként kezeli a problémát, és részben az ő kezdeményezésükre az Akadémia úgy módosította, illetve módosítja a fiatal kutatók számra kiírt pályázatainak feltételeit, hogy azok figyelembe vegyék egyebek mellett a gyermekvállalás miatt kiesett kutatói éveket.
Végül térjünk vissza arra, hogyan is alakulhatott így a rendes tagok száma az idei akadémikusválasztáson! Rendes taggá az akadémiai szabályozás szerint olyan levelező tagok választhatók, akik levelező tagságuk elnyerése óta jelentős tudományos eredményt értek el. Ez 6 évnél rövidebb idő alatt általában nem következik be, így nem jellemző, hogy egy frissen megválasztott levelező tagot már a következő akadémikusválasztáson rendes taggá válasszanak. Az idei választáson 26 levelező tagot jelöltek rendes tagnak, és mindegyiküket meg is választották. Az tehát, hogy a jelöltek között nem volt nő, egy 6 évvel ezelőtti állapot lenyomata – emlékezzünk vissza, a 2016-os sokkhatás –, vagyis még a nők érvényesülését segítő komolyabb lépések előtti helyzetet tükrözi.
Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy idén a levelező tagságra 8 nőt és 36 férfit jelöltek. A férfiak közül 9-nek nem sikerült elnyernie a tagságot, a nők közül azonban mind a 8-an sikerrel jártak. A „piramis” derekán is érzékelhető az elmozdulás, hiszen az MTA-doktorok között jelenleg 15% nő, ugyanakkor a 2021-ben MTA doktora címet elnyert 79 kutató közül 26-an nők, ami 33%-ot jelent.