Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Amit a Parkinson-kórról tudni kell

A Szenior Akadémia 2022-es őszi online szemeszterének első alkalmán dr. Takáts Annamária, a Neurológiai Klinika főorvosa járta körül a Parkinson-kórral kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, érdekességeket. Előadásában beszélt a többi között a betegség történetéről, gyakoriságáról és jelentőségéről, ismertette a jellemző tüneteket, illetve bemutatta a kezelési lehetőségeket is.

A Szenior Akadémia hetedik szemeszterének nyitó előadásán dr. Takáts Annamária, a Neurológiai Klinika főorvosa „Amit a Parkinson-kórról tudni kell” című előadásában rövid áttekintést adott a betegség felfedezésének történetéről, kiemelve James Parkinsont, aki 1817-ben elsőként írta le a „reszkető bénulást”, azt az állapotot, amit később Jean-Martin Charcot átnevezett Parkinson-kórnak. Kiemelt még további három orvost, akik forradalmian megújították a betegség kezelését.

Beszélt arról is, hogy a Parkinson-kór az elmúlt 200 év alatt ritka kórképből gyakori betegséggé vált, a megbetegedések száma exponenciálisan emelkedik, ebben szerepet játszik az életkor mellett az iparosítás, illetve egyes teóriák szerint a kommunikációs technológiák fejlődése is hatással lehet a folyamatra.

A Parkinson-kór az Alzheimer-kór után a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. A mozgáslassulással és izommerevséggel jellemezhető mozgászavarok közé tartozik, gyakori tünete még a nyugalmi remegés.

A tünetek kezdetben féloldaliak, és az aszimmetria a betegség lefolyása során mindvégig megfigyelhető – emelte ki az előadó.

Parkinson-kórban a motoros tüneteken kívül nem–motoros tünetek is jelentkeznek, melyek gyakran intenzívebben befolyásolják a betegek életminőségét, mint a mozgás-tünetek – hangsúlyozta.

Leggyakoribbak a szagláscsökkenés, depresszió és pánik rohamok, nyugtalan alvás és a székrekedésre való hajlam. Idős korban, hosszan tartó betegség után szellemi hanyatlás is előfordulhat. Autonóm (vegetatív) zavarok is kialakulhatnak, jellemző lehet még a fáradékonyság is.

Az előadásból az is kiderül, hogyan függ össze a dopamin hiánya a betegséggel, illetve mi a levodopa és mi a szerepe a betegség kezelésben, továbbá, hogy mi az a Parkinson-szindróma.

Dr. Takáts Annamária - Amit a Parkinson-kórról tudni kell [1]



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/parkins-kor-senior-akademia