Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Vizelés alatt és utána is égő panaszok nőknél? Itt vannak az okai

Bár leggyakrabban húgyúti fertőzés következtében jelentkezik a vizelés alatti és utáni égő érzés, vannak más betegségek is, amelyek hasonló tünetet okozhatnak. Dr. Bajor Gábor, az Urológiai Központ urológusa szerint öndiagnózis helyett hasznosabb a kivizsgálás, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy pontos diagnózisra épülő célzott kezelés kezdődhessen el.

A leggyakoribb ok: húgyúti fertőzés Meglehetősen gyakori tünet a vizelés utáni égő érzés, és legtöbben automatikusan húgyúti fertőzésre, úgynevezett felfázásra gyanakodnak emiatt. Tény, hogy leggyakrabban ez a bakteriális fertőzés áll a jellegzetes tünetek – erős és gyakori vizelési inger, égő, csípő vizelés, ürítés utáni fájdalom – hátterében, amivel döntő részben a nők szembesülnek. A hölgyek ugyanis 14-szer gyakrabban találkoznak a húgyúti fertőzéssel, mint a férfiak, a „felfázás” számos ok miatt tekinthető inkább női problémának. A nőknek eleve rövidebb a húgycsöve, ami azt jelenti, hogy a baktériumoknak kevesebbet kell utaznia, hogy elérjék a húgyhólyagot, a húgycső alsó harmada pedig folyamatosan ki van téve a hüvelyből és a végbélből származó kórokozókkal való találkozásnak. A női urogenitális rendszer a közösülés során is erősebben ki van téve a kórokozóknak, ráadásul a nők hajlamosabbak arra, hogy ne teljesen ürítsék ki a hólyagjukat vizeléskor. További kockázatnövelő tényező lehet a pessziárium használata és egyes kutatások szerint a posztmenopauza és a menopauza is hajlamosít a húgyúti fertőzésre. Ennek hátterében valószínűleg a csökkenő ösztrogénszint áll, ami miatt az orvos ösztrogénpótlást is javasolhat a krónikus húgyúti fertőzés kezelésére. Milyen más oka lehet a vizelés alatti és utáni égő érzésnek?
Hólyagfájdalom szindróma

Ez a tünetegyüttes krónikus fájdalmat okozhat, gyakran nyilvánvaló ok nélkül, sokszor olyan problémák társbetegségeként, mint a fibromyalgia, az IBS (irritábilis bél szindróma) vagy a vulvodynia. A vizelés alatt és után jelentkező égő érzésen kívül hólyagfájdalmat, gyakori vizelési ingert és fájdalmas szexuális életet is okozhat, ami nyilvánvalóan megnehezíti a mindennapokat és akár az alvást is.
A hólyagfájdalom szindrómát nem feltétlenül könnyű megkülönböztetni a húgyúti fertőzéstől (felfázástól), ugyanis számos hasonló tünetet okoz a két betegség. Éppen ezért ajánlott orvoshoz fordulni, hiszen az eltérő diagnózis eltérő kezelést is igényelhet. Az egyik különbség az lehet, hogy míg a húgyúti fertőzés esetén a vizelés csípő, égető érzéssel járhat, addig ez a másik betegség esetében nem minden esetben jellemző, viszont megjelenhet a szexuális együttlét során jelentkező fájdalom. Ha pedig a húgyúti fertőzés krónikussá válik, vagyis a húgyhólyag nyálkahártyájának bakteriális gyulladása tartósan fennáll, akkor valóban körültekintően kell felállítani a diagnózist, hiszen nagy az átfedés a panaszok közt. Az interstitialis cystitis, vagyis a hólyagfájdalom szindróma ugyanis szintén egy krónikus állapot, melyet a kellemetlen hólyagnyomás, hólyagfájdalom és az enyhétől az erősig terjedő medencei fájdalom kombinációja jellemez. Rizikófaktorai közt ismertek a fertőzések, a szexuális aktivitás és főként a kezeletlen stressz.
A két betegség közti diagnosztikus különbség, hogy fájdalmas hólyag szindrómában szenvedők vizeletében általában nincs baktérium. Ugyanakkor a tünetek súlyosbodhatnak, ha a fájdalmas hólyag szindrómában szenvedő beteg húgyúti fertőzést is kap.
Húgycső strukturális rendellenességei

Sérülés vagy fertőzés okozhatja a húgycső problémáit, amely szűkületben vagy akár elzáródásban is megnyilvánulhat. Ilyen következménye lehet többek közt a szexuális úton terjedő betegségeknek, egyes sérüléseknek, műtéteknek vagy korábbi katéter használatnak. Az égő érzésen kívül az elvékonyodó vizeletsugár is utalhat erre a rendellenességre.
Vesekő

A vesekövek blokkolhatják a húgycsövet, és nem csak a kiürülésük jár fájdalommal, de maga a vizelés is. Vesekőre utalhat, ha fájdalom jelentkezik a derék egyik oldalán, bűzössé, esetleg véressé válik a vizelet, ha hányás, hányinger is megjelenik. Nem mindegy, mi okozza az égő érzést - Ha valaki fájdalmat tapasztal vizelés alatt, után, esetleg megváltozik a vizelet színe, szaga, mennyisége, gyakrabban érez vizelési késztetést, vagy más szokatlan tünet jelentkezik, mindenképpen forduljon orvoshoz – hangsúlyozza dr. Bajor Gábor, az Urológiai Központ urológusa. – A fentieken túl további okok is jelen lehetnek, például a hüvely krónikus (esetleg elhanyagolt) gyulladása, fertőzése, a vaginalis bacteriosis, amely miatt - kivizsgálás során - feltétlenül indokolt a hüvely bakteriológiai és kenet vizsgálata. A kivizsgálás része kell, hogy legyen továbbá a vizeletvizsgálat, amelyből már kiderülhet, jelen van-e gyulladás a szervezetben. Ezen kívül szükség lehet képalkotó módszerre, leggyakrabban ultrahangra, illetve ritkábban citoszkópiára, vagyis hólyagtükrözésre és esetleg kálium-érzékenységi vizsgálatra is. Ha megszületik a diagnózis, dönthetünk a kezelésről, ami a gyógyszer felírástól a műtétig terjedhet. Mindemellett pedig érdemes hangsúlyt fektetni a vízfogyasztásra, a koffein és az alkohol csökkentésére, a pamut alsónemű viselésére és vizelés halogatásának kerülésére.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/vizeles-alatt-es-utana-is-ego-panaszok-a-noknel