Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Magas szintű konferencia a szervadományozásról és -átültetésről a Belügyminisztériumban

A soros magyar EU-elnökség egyik fő egészségügyi célja a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni küzdelem mellett a szervadományozási és -átültetési cselekvési terv megújítása és elfogadása

Az elnökség csütörtöki, a BM-ben tartott egészségügyi rendezvényéről beszámoló közleményben idézték Takács Pétert, a tárca egészségügyi államtitkárát, aki nyitóbeszédében kiemelte: a cél, hogy megerősítsék az európai együttműködést ezen a területen, és közös erőfeszítésekkel elfogadják a megújított cselekvési tervet.
Hozzátette, a magyar elnökség ezért kész támogatni a szervadományozásnál és -átültetésnél a jövőbeli uniós és nemzeti kezdeményezések előkészítését és végrehajtását.
A célok eléréséhez elengedhetetlennek nevezte, hogy ösztönözzék az önkéntes szervadományozást.
Azt mondta, ezért választották a konferencia mottójának, hogy "minden életmentő szervátültetés egy szervdonor döntésével kezdődik".
Több ország nemzetközileg elismert szaktekintélye mellett a rendezvényen jelen volt Perner Ferenc Széchenyi-díjas sebész, a magyar transzplantációs program úttörője és Rényi-Vámos Ferenc, aki 2015-ben végezte el az első magyarországi tüdőátültetést. Stella Kyriakides, az Európai Unió egészségügyi és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket - tudatta a Belügyminisztérium.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/magas-szintu-konferencia