Hogyan lehetséges ez? Miért nem ordított a fájdalomtól Trevor? És egyáltalán, mi szükség volt arra, hogy egy ilyen komoly műtétet a beteg „végigunatkozzon"?

A szokatlan műtéthez a szokásos diagnózisokon keresztül vezetett az út, tehát mindenekelőtt meghatározták, hogy Trevor agyán belül pontosan hol helyezkedik el a tumor. Ezt követően kapcsokkal szorosan rögzítették a koponyáját, hogy műtét közben még véletlenül se mozdulhasson el. Ez a fázis életbevágóan fontos volt, ugyanis egyetlen rossz mozdulat örökre tolószékbe kényszeríthette volna a beteget. Ezt követően felnyitották a koponyát és a szakemberek hozzáfogtak a tumor eltávolításához, ami valahol a szeme magasságában helyezkedett el. Mivel Trevor kicsit izgult, kapott egy kevés nyugtatót, de ezen kívül semmiféle altatót nem alkalmaztak. Mindez azért volt lehetséges, mert az agyban egyáltalán nem találhatók fájdalomérzékelő receptorok, ezért aztán a beteg az egész operációból gyakorlatilag semmit nem érzett.

Miért volt erre szükség, amikor minden további nélkül el is altathatták volna a koponyaműtét idejére? Nos, Trevor a saját érdekében volt ébren, ugyanis a daganat meglehetősen közel volt az agya azon területeihez, melyek a bal kar és láb mozgatásáért felelősek. Bármilyen rossz mozdulat könnyen lebéníthatta volna Trevort, így azonban a páciens végtagjainak reflexreakcióit figyelve Paul Grungy és csapata folyamatosan ellenőrizhette, hogy mely részeket távolítja el az agyból.

Az ébrenlétben töltött műtét teljes sikerrel zárult, 24 órával később Trevor Burlton, mintha mi sem történt volna, ismét jókedvűen ült a kórházi ágyában és olvasgatott. Ma már ismét otthonában tervezgeti a nyári olaszországi út részleteit.