Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Szex alvás közben: Szexszomnia

Nem ritka jelenség, hogy valaki szexről álmodik, de ki hallott már olyat, hogy valaki alvás közben szeretkezik? Pedig a jelenség létezik, a neve szex-szomnia, jellemzője pedig az, hogy az ettől „szenvedők” álmukban követelik a szexet, sőt képesek az aktusban tevőlegesen is részt venni, majd másnap semmire sem emlékeznek.

A problémára egyelőre nincs megoldás, noha a furcsa betegség gyakran vezet párkapcsolati nehézségekhez. A gondot az is nehezíti, hogy – más szexuális zavarokhoz hasonlóan – a páciensek általában nem szívesen beszélnek róla, az orvosok pedig nem kérdeznek rá.

A legtöbb kutató az alvajárás egy változatának tartja az alvás közbeni szexet, szerintük az ilyen betegek mintegy megakadnak az álom és az ébrenlét határán. Az alvajárás a felnőtt korosztály mintegy 4%-ának életét keseríti meg, ez a szokás, bár ritkább, mégsem ismeretlen jelenség – állítja Ník Trajanovic, a Toronto Western-kórház alvászavarokkal foglalkozó kutatója. Az általa vezetett internetes felmérés során a kutatók 219 megbízható választ kaptak, és kiderült, hogy a jelenség sokkal gyakoribb, mint arra a szakemberekhez került esetek számából következtetni lehetett.

Az alvás közben szeretkezőkre jellemző, hogy általában van partnerük, akik egy része kellemetlennek találja, míg más részük egyszerűen elviseli a jelenséget. Minthogy szexről van szó, természetesen ismertek olyan esetek is, ahol a pár még jobban is élvezi a félálomban elkövetett együttlétet, mint azt az ébrenlét során megszokta. Mivel a rendellenesség közvetlenül nem gyógyítható, a stressz és a kialvatlanság megszüntetése segíthet, ezen kívül a www.sleepsex.org internetes oldalon is találhatnak megoldást az érintettek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/themes/sex/szex_alvas.htm