Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Fejlesztik a látást a számítógépes játékok

Úgy tűnik, talán még sincs igaza azoknak, akik a számítógépes játékok látásrongáló hatásával riogatják a felhasználókat. Egy amerikai tanulmány szerint a várható változások pozitívak is lehetnek. Itt a bizonyíték!


A Rochester Egyetem szakemberei kimutatták, hogy napi egy órányi gyors képváltású akciójáték egy hónap alatt akár 20 százalékos látásjavulást is eredményezhet. A kísérletek során a kutatók olyan diákokat vizsgáltak, akik korábban egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán játszottak akciódús számítógépes játékokkal.

A tesztek előtt egy általános szemvizsgálaton mérték fel a szóban forgó diákok látási képességét, majd két csoportra osztották őket. Az egyik egy kisebb komplexitású, lassabb játékkal, míg a másik egy pergő akciójátékkal játszott napi egy órát.

Az egy hónapig tartó kísérletsorozat végén a látásvizsgálatokat megismételték: a gyors játékkal szórakozó csoport tagjai lényegesen jobb eredményeket értek el. Daphne Bavelier agykutató szerint ez azzal magyarázható, hogy az akcióval dúsított videójátékok megváltoztatják azt a folyamatot, ahogyan az agyunk feldolgozza a vizuális információkat.

A nagyon gyorsan váltakozó képsorok az emberi látórendszert szélsőségesen használják, az agy pedig idővel alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Újonnan szerzett képességeit az agy ezután képes más jellegű tevékenységek során is alkalmazni.

A szakemberek szerint a kísérlet tanulságai a különböző szembetegséggel küzdő emberek kezelésénél is felhasználhatók lesznek a jövőben.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/latasjavito_jatek