2024. Május 12. vasárnap
A személyiségvonások éppen olyan mértékben határozzák meg az egészségi állapotot, mint a családban előforduló betegségek, hiszen ezen múlik, hogy mennyire figyel magára az ember – derül ki egy friss kutatásból. A tudatosabbak egészségesebben élnek, ami azt jelenti, hogy az évek múlásával kevesebb probléma jelentkezik náluk.

A vérnyomás és a testsúly ellenőrzése mindenki számára rutinnak számít a háziorvosnál, de egy mostani tanulmány szerint a doktoroknak a páciensek személyiségvonásait is föl kellene mérni. Amerikai kutatók állítják, hogy ezzel meg lehetne előzni a fiatal felnőtteknél a későbbi egészségügyi problémákat – sőt, a lelki alkat pontosan olyan jelentőségű, mint a családi kórtörténet vagy a dohányzás. Az észak-karolinai Duke Egyetem szakértői azzal magyarázzák az összefüggést, hogy a személyiség meghatározza, hogy az egyén mennyire figyel oda magára. A tudatosabbaknál például kisebb a betegségek kialakulásához vezető helytelen életmód veszélye.

Az ideális egészségügyi ellátórendszer az egész embert veszi figyelembe, beleértve a személyiségvonásainak hatását az attitűdjére és az egészségét befolyásoló magatartásformákra – mondta Dr. Norman Anderson. A szakértők rámutattak, hogy a tudatosság a legfontosabb személyiségvonás a későbbi egészségi állapot vonatkozásában. Azok, akik 26 évesen erről a tulajdonságról tettek tanúbizonyságot, jobb egészségnek örvendtek 38 esztendősen.

A legkevésbé tudatosak 45 százalékánál többféle betegség is jelentkezett 38 éves korra, míg a legtudatosabbak csupán 18 százalékának lett valamilyen baja – taglalta Dr. Solomon Israel, az intézmény másik szakértője. A kevésbé tudatosaknál gyakoribb volt az elhízás, a magas koleszterinszint, a gyulladás, a magas vérnyomás és az ínybetegség. A tudatosabbak ezzel szemben aktívabb életmódot folytattak, egészségesebben táplálkoztak, valamint kisebb eséllyel voltak nikotin-, alkohol- vagy drogfüggők – derül ki a tanulmányból, amelyhez 1 037 új-zélandi adatait használták föl.


Forrás: Medipress
2014. 03. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés