Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Karácsonyi fatörzs torta



th_fatorzs.jpg [1]Hozzávalók:
A piskótához:
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 púpozott evőkanál liszt
1 csipet só
késhegynyi sütőpor
A töltelékhez:
5 dl tejszín
5 dkg kakaópor
3 dkg porcukor
Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 200ºC-ra. Egy nagy lapos tepsi alját béleljük ki sütőpapírral, amit vékonyan kenjünk meg vajjal.

Szitáljuk át a lisztet a sütőporral; a tojások fehérjét és sárgáját válasszuk szét. A tojássárgáját keverjük habosra a cukorral, és a lisztet fokozatosan keverjük hozzá. A tojásfehérjékhez adjunk egy csipet sót, és robotgéppel verjük kemény habbá, majd apránként adagolva óvatosan keverjük a tésztába úgy, hogy a habot ne törjük szét. Öntsük a tepsibe, azonnal tegyük az előmelegített sütőbe, és süssük aranysárgára kb. 12-15 perc alatt.

Ha elkészült, borítsuk egy tiszta konyharuhára, húzzuk le róla a sütőpapírt, és a konyharuhával együtt tekerjük fel. Fémrácson hagyjuk kihűlni.

A krémhez a tejszínt a porcukorral verjük kemény habbá, majd keverjük bele a kakaót. Göngyöljük ki a piskótát, kenjük meg a krém nagyjából felével, és óvatosan tekerjük vissza. A maradék krémmel vonjuk be a tortát, és villával fatörzsszerűen mintázzuk meg. Csokoládéforgáccsal, gyümölcsökkel díszíthetjük.

További karácsonyi receptek [1]


Elkészítési idő:

Energia (kcal):

Energia (kj):

Forrás:

Tippek:

A tortát készíthetjük kakaós piskótából is, ekkor a liszthez adjunk 4 dkg kakaóport.

 

Nézze meg az EgészségPláza szakácskönyveit! [1]


Tanácsok:



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/karacsonyi_fatorzs_torta_recept