Számos élelmiszergyártó cég vette fontolóra az olyan melléktermékek, mint az állati és növényi zsírok üzemanyagként való hasznosítását, ezek ugyanis magas trigliceridtartalmuk miatt biodízellé alakíthatók. Bittner a honlapján – melyet azóta töröltek – azt írta, hogy számos páciense kérte, hogy zsírjukat üzemanyagként használja fel. Bár maga az ötlet kielégíti a „zöld” elképzeléseket, a kaliforniai törvényekkel ellenkezik az emberi eredetű orvosi hulladékok autó-üzemanyagként való felhasználása.
Az esetre akkor derült fény, amikor az egészségügyi ellenőrök panaszokat vizsgáltak ki arról, hogy az orvos képzetlen barátnője végzett eljárásokat – ekkor találtak rá a bizonyítékokra, miszerint az orvos megszegte a törvényeket azzal, hogy emberi eredetű hulladék zsírt használt fel dízel üzemanyag előállításához.
A Bittnert beperlő pácienseket képviselő ügyvéd szerint a barátnője és egy asszisztens által végzett eljárások eredményeként túl sok zsírt távolítottak el, és emiatt a páciensek eltorzultak. Andrew Besser ügyvéd szerint számos páciens fordult hasonló panaszokkal az állami hatósághoz. A vizsgálatot valószínűleg lezárják, mivel Bittner bezárta klinikáját és Dél-Amerikába költözött.