2024. December 03. kedd
Letagadott fogmosási szokások? -  Félünk a fogorvostól -  Fontos, de mégsem ettől vagyunk vonzóak
A magyarok számára a szép és ápolt fogsornál sokkal fontosabb a dús hajkorona vagy a vékony testalkat – derült ki egy idén nyáron Európában, egyúttal hazánkban is elvégzett, szájápolással kapcsolatos kutatásból.

A Colgate-Palmolive által 2006 nyarán végzett felmérés az európaiak szájápolási szokásait kívánta feltárni. A Magyarországon, több száz magyar felnőtt férfi és nő bevonásával készült felmérésben felvett adatok elemzése érdekes eredményeket hozott, többek között kiderült, hogy a megkérdezett honfitársaink több mint felének (54%) van hiányzó vagy kezelt-tömött foga.

ápolt egészséges fog fogsor fogápolás felmérés

Letagadott fogmosási szokások?

A kutatás szerint a magyarok nagy többsége saját bevallása szerint naponta egyszer vagy kétszer mos fogat. Ennek azonban kissé ellentmondanak a hivatalos fogkefe- és fogkrémeladási adatok. Eszerint 2005-ben évente átlag 3,3 tubus fogkrémet vásároltak a magyar fogyasztók, mely az európai uniós átlag és a fogorvosok által javasolt éves minimum mennyiség alatt van.

A rendszeres fogmosások mellett a nagy többség a fogorvosi látogatások, illetve randevúk előtt mos fogat, esetleg a kellemetlen, fűszeres ételek fogyasztását követően vagy fontos üzleti megbeszélés előtt. Honfitársaink nagy többsége soha nem használ szájvizet és alig használ fogselymet vagy fogvájót.

A magyarok többsége (61%-a) saját bevallása szerint 2-3 havonta cseréli fogkeféjét, amit a hivatalos fogkefe eladási adatok nem támasztanak alá. Eszerint évente 1,1 fogkefe a magyar átlag, ami jócskán elmarad a fejlett EU országok és még az összes EU ország átlagától (1,4) is.

Félünk a fogorvostól

A magyarok jelentős része évente legalább egyszer elmegy fogorvoshoz, de a válaszolók közül sokan voltak (22%-uk) akik csak probléma esetén keresik fel fogorvosukat. Azok, akik tavaly nem voltak fogorvosnál, legfőbb okként azt jelölték meg, hogy nem volt problémájuk a fogaikkal (36%). A válaszolók 25%-a a fogorvostól való félelmet, 23%-a pedig a fogorvosi kezelés magas árát említette indokként.

Érdekes és elgondolkodtató adat az is, hogy a válaszolók elsöprő többsége biztos abban, hogy a legjobb fogorvosok Európában a magyarok.

Fontos, de mégsem ettől vagyunk vonzóak

A megkérdezettek 59%-a nagyon fontosnak tartja fogai egészségét. A válaszolók legfőképpen fogaik elvesztése miatt, illetve a fogszuvasodás miatt aggódnak. Van is rá okuk: felmérések szerint Magyarország az elsők között áll Európában mindkét kategóriában.

A megkérdezettek nagy többségének (több, mint 90%-ának) fontos, hogy másoknak szép és ápolt foga legyen, de nem ezt jelölték meg legfontosabbként mások külsejének megítélésében. Az ápolatlan fogazat azonban a magyarok döntő többségét (84%) is elkedvetlenítené attól, hogy az ilyen fogak tulajdonosával még egyszer randevúzzanak.

A kutatás során választ kerestek arra is, hogy a megkérdezettek szerint mi tesz egy férfit/nőt vonzóvá. A férfiakra és nőkre vonatkozó válaszok szinte azonosak lettek: a magyarok szerint a dús haj a leginkább fontos (47%), ezt követi a vékony testalkat (27%), majd a tökéletes bőr és az ápolt kezek. A legkevésbé fontos a vonzó külsőhöz a szép fogsor (3,96%).



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés