Lengyelországban, illetve Svédországban a hatóságok szerdán megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést az országban. Mexikóban tovább emelkedett a halálos áldozatok száma, miközben a járvány miatt elrendelt korlátozások egy részét már feloldották.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az utóbbi években jelentősen csökkent a szívinfarktusban elhunyt betegek száma Magyarországon – hangzott el a Magyar Kardiológusok Társaságának idei kongresszusa kapcsán, ahol a résztvevő kétezer szívgyógyász, köztük kétszáz külföldi kardiológus az élsportolók kardiológiáját is érinti majd.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói genetikai bizonyítékot találtak arra, hogy a narkolepszia nevű alvászavar az immunrendszer, azon belül az úgynevezett T-sejtek hibájával függ össze. Mindez reményt ad arra, hogy a betegség egyszer gyógyíthatóvá válhat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Közel 30 százalékkal emelkedett a csillagánizs nagykereskedelmi ára Kínában, miután kiderült, hogy a fűszernövényből készül az influenza kezelésére használt gyógyszer egyik alapvető összetevője.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Megérkezett az új típusú influenza vadvírusa az Egyesült Államokból Magyarországra, így meg lehet kezdeni az oltóanyag gyártásának előkészítését – jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter szerdán Budapesten.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Ha sorozatosan betegen is bejárunk dolgozni, később nagyobb eséllyel kényszerülhetünk hosszabb időre betegállományba – fedte fel egy dán kutatás.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Nem csak a viták, de az unalom is felelős lehet azért, ha a házaspárok elveszítik az érdeklődésüket a kapcsolatuk iránt, állítja egy tanulmány.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Újabb áldozata van az A/H1N1 influenzavírusnak az Egyesült Államokban – jelentették be kedden. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európában nem terjed olyan mértékben a vírus, mint az Egyesült Államokban és Mexikóban.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A különféle szépészeti célú mellműtétek után a mellek kinézetén kívül még öt szempontot tartanak fontosnak a nők a műtét eredményességének megítélésében – fedték fel nemrég amerikai kutatók.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Tilos rágyújtani szerdától Horvátországban a zárt légterű nyilvános helyeken.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1786. | 1787. | 1788. | 1789. | 1790. | 1791. | 1792. | 1793. | 1794. | …következő ›utolsó »






