
A rágógumi nemcsak frissíti a leheletet és javítja az agyi vérkeringést, de egy kísérlet szerint még a fogyást is segíti.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A Petri-csészében növesztett szervek és a visszagyógyuló amputált végtagok valaha sci-fibe illő dolgoknak számítottak, most azonban egy áttörő erejű tudományos felfedezés segítségével mindez valósággá válhat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A legtöbb ember napja legnagyobb részét üléssel tölti, mely az izmok viszonylagos tétlenségét jelenti. Szakértők azt javasolják, hogy hetente ötször minimum 30 percet mozogjunk, ezzel csökkenthetjük az érrendszeri betegségek és a cukorbaj, valamint az elhízás kialakulásának kockázatát. A Missouri-Columbia Egyetem kutatói szerint azonban ugyanolyan fontos az is, hogy a maradék időt miként töltjük el.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Magyarországon több tízezer ember hal meg évente szív- és érrendszeri megbetegedések következtében, és a lakosság közel egynegyedét érinti a magasvérnyomás-betegség, az otthoni vérnyomásmérés jelentősége tehát nagy. Már hazánkban is elérhető olyan vérnyomásmérő készülék, mely otthoni körülmények között teszi lehetővé az orvosok által is elismert abszolút pontos mérést.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1886. | 1887. | 1888. | 1889. | 1890. | 1891. | 1892. | 1893. | 1894. | …következő ›utolsó »







