2026. Január 12. hétfő
influenzaoltás, kisgyerekek
A kisgyerekek különösen érzékenyek az influenzára, ezért minden évben rutinszerűen kellene őket oltani ellene, már két éves kor alatt is – javasolják kutatási eredményeik alapján finn szakemberek.
BŐVEBBEN
gyeremekek, étkezés
A gyerekkorban kialakított étkezési szokások egész életen át meghatározóak lehetnek, éppen ezért fontos, hogy a szülők minél kevesebb nyomást gyakoroljanak a gyerekekre az evéssel kapcsolatban, a gyerekek ugyanis így jobban fogják azt élvezni.
BŐVEBBEN
antibiotikum, fülfertőzés
Meglepő módon a fülfertőzések antibiotikummal való kezelése alig hatékonyabb gyerekeknél, mint amikor egyáltalán nem alkalmaznak kezelést, derült ki egy amerikai kutatásból.
BŐVEBBEN
terhesség, kozmetikumok, hererák
Összefüggés lehet a hererák nagyobb kockázata és az anya által a terhesség idején felhasznált kozmetikumok között egy finn tanulmány szerint.
BŐVEBBEN
terhesség, ágynyugalom
A terhesség alatt előfordulhatnak olyan események, amelyek miatt ágynyugalom előírására lehet szükség, egy kutatás szerint azonban sok esetben az inaktivitás és a fekvés többet árt, mint használ.
BŐVEBBEN
A fájdalomcsillapítók, például a paracetamol, az aszpirin vagy az ibuprofen, terhesség alatti szedése hozzájárulhat a fiú magzatoknál a rejtettheréjűség, és a férfimeddőség kialakulásához, véli egy nemzetközi kutatócsoport.
BŐVEBBEN
lombikbébi-módszer, ivf
A lombikbébi módszer (IVF) eredményessége akár kétszeresére-háromszorosára is emelkedhet egy új, az embriók szűrésére szolgáló technika alkalmazásával – jelentették be brit kutatók.
BŐVEBBEN
otthonszülés, Hollandia
A Hollandiában népszerű otthonszülés sokkal kockázatosabb, mint azt eddig feltételezték: a csak szülész segítségével világra jött csecsemők halandósága jóval magasabb, mint az orvosi felügyelet mellett született gyermekeké.
BŐVEBBEN
mesterséges megtermékenyítés
A mesterséges megtermékenyítés ritkán sikerül elsőre, amerikai kutatók szerint azonban a harmadik sikertelen próbálkozás után már érdemes más lehetőségeket is megfontolni a gyermekre vágyó pároknak, ugyanis ekkor már igen alacsony annak esélye, hogy a további embriók beültetése sikeres terhességhez vezet.
BŐVEBBEN
mogyoró, terhesség
Óvatosságra intheti a terhes nőket egy amerikai vizsgálat eredménye, amely szerint nagyobb a mogyoróallergia kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akiknek anyja a terhesség idején sok mogyorót evett.
BŐVEBBEN
« első‹ előző9.  |  10.  |  11.  |  12.  |  13.  |  14.  |  15.  |  16.  |  17.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés