válaszok
Hiperaktivitás
Tisztelt Doktornő!
Én a hiperaktivitásról szeretnék minél többet megtudni. Én egy 5 hónapos kislány édesanyja vagyok, és az egyik ismerősöm egy kicsit rám ijesztett. Látott a tv-ben egy műsort a hiperaktív gyermekekről, és szerinte az én kislányom Nikolett is hiperaktív. Az tény, hogy napközben rettentő keveset, 1-2 órát alszik, már születésétõl fogva, minden érdekli, szerintünk ezért is nem tud aludni, már három és fél hónapos korában az oldalára fordult, utál feküdni, állandóan csak ülne, vesz egy nagy lendületet, és ülő helyzetbe tudja magát hozni, de persze megtartani nem tudja magát, és nem is engedjük neki, mert a kis gerincének ez nagyon nem tenne jót. Ha meg lát valamit, ami nagyon érdekli, szinte beleremeg, hogy megfoghassa és a szájába vegye; nagyon szereti a hangját hallatni. Tény hogy a vele egykorú gyerekek nem ennyire mozgékonyak, de ez még nem jelentheti azt, hogy Nikolett hiperaktív.
Kérem a Doktornőt, írja meg, mi a hiperaktivitás jele, és egyáltalán ilyen kis korban ez létezik-e?
Kedves Aggódó Édesanya!
Gratulálok, Önnek egy okos, mozgékony, kíváncsi kisbabája van, aki ég a vágytól, hogy mielőbb birtokba vegye, megtapogassa, megízlelje a körülötte lévő világot. Az Ön Nikolettje folyamatosan "explorál", ami szaknyelven azt jelenti, hogy fölfedezi a világot. Megértem az aggodalmát, valóban nagyon elterjedt manapság a hiperaktivitás bél yegét rásütni minden gyerekre kortól függetlenülaki nem marad nyugton, hanem úgy viselkedik, mint egy egészséges gyerek.
Ha bármi szervi (agyi) eltérést mutatkozna, ami kihat a gyerek fejlődésére, biztosra veszem, hogy az Önök kiváló gyermekorvosa régen felhívta volna az Ön figyelmét erre és haladéktalanul elrendelte, volna a szükséges vizsgálatokat.
Minden kisbaba különbözõ - még az egy családban születettek is. Van olyan, aki egész nap csak a kiságya rácsát nézi elmélyülten, van olyan, akinek nappal van éjszaka és (f)ordítva, és olyan is van - mint az enyém - aki annyira sokat szopott, hogy úgy nézett ki, mint egy partra vetett mini bálna és nem volt hajlandó megfordulni sem. Nem azért, mert nem érdekelte a világ, nem azért, mert agyilag nem volt érett, pusztán lusta volt a lelkem! Így aztán nálunk a hason fekvést minden átmenet nélkül a felállás (és az ehhez kapcsolódó orra bukás illetve popsira esés) követte.
Nekünk anyáknak munkaköri kötelességünk az aggódás, ami magában hordozza az éberség, a felelősségtudat, a saját alkalmasságunk miatti szorongást, és akkor még nem beszéltünk a médiából felénk áramló, sokszor kikerülhetetlen és téves információhalmaztól. Van azonban egy kiváló szakember bennünk elrejtve, ami nem más, mint az anyai megérzés. Hallgasson rá nyugodtan!