válaszok: bőrgyógyász, nemigyógyász, kozmetológus
Dr. Jánosy Eszter bőr- és nemigyógyász, kozmetológus szakorvos válaszol
Hogyan lehet megakadályozni a bőrgomba terjedését?
Kb. 3 hete lett egy kis piros folt a nyakamon. Viszketett ugyan, de nem foglalkoztam vele (azt gondoltam megint ettem valamit, amire allergiás vagyok). Azonban növekedni kezdett és bár még most sem nevezhető nagynak (kisebb, mint egy 5 Ft-os), úgy gondolom, bőrgomba lehet. Már elkezdtem a kezelését egy ecsetelővel és úgy tűnik, használ. Azóta viszont a mellkasom is viszketni kezdett, ezért a gomba terjedésével, vagyis annak megakadályozásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. Pl: Tisztálkodás után törölközés közben is terjedhet? Az ágyneműt, törölközőt minden használat után érdemes cserélni, vagy ez nem befolyásolja a gyógyulást? Az is érdekelne, hogy a fentieket elég, ha csak egyszerűen mosószerrel mosom vagy fertőtleníteni is kell, hogy ne fertőzzenek? Lehet, hogy ostoba kérdések, de ezekről sehol nem találtam semmi információt.
T. Enikő
![](/images/szakert_spacer.jpg)
Kedves Enikő!
Leírás alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy az Ön tüneteit mi okozza, így mindenképpen személyes bőrgyógyászati vizsgálatot javaslok. A diagnózis felállítása után a gyógyító szakorvos kollégától meg tudja kapni a választ a kérdéseire, hiszen a kezelési utasítások ettől függenek.