2024. Április 20. szombat

válaszok: fogszabályozás

Dr. Egri Réka fogszabályozó szakorvos válaszol


Nem nőtt ki a maradandó fogam
Még az általános iskolás fogászaton tömték a szemfogaim melletti fogakat. Akkor a doktor úr annyira megfúrta őket, hogy ömlött mind a kettőből a vér. (egyébként nem is nyúlhatott volna hozzám, mert papírom volt anyukámtól, de ez őt nem érdekelte mert… "haladjunk"). Miután kiestek, nem nőtt maradandó fog a helyükre azóta sem, pedig már 20 éves is elmúltam. Szerintem emiatt az egykori "jó" beavatkozás miatt. Egy fogorvos azt mondta, hogy kéne egy röntgent csináltatnom, hogy kiderüljön van-e fogam, csak nem tudott kinőni, vagy egyáltalán nincs ott semmi. Az előbbi változat esetén ínyfelvágás és a fogak lehúzása, majd összehúzása lenne, az utóbbi esetén csak simán össze kéne húzni a fogaimat. Már öt fogorvossal beszéltem, de senki nem vállal szabályozást, így tájékozódni sem tudtam sem árakról, sem a szabályozás módjáról. Ön tudna erről tájékoztatást adni? Amúgy hallottam, hogy belülről is lehet szabályozni a fogakat, ez igaz, és ha igen akkor kb. mennyi idő és mibe kerül? Külső szabályozás esetén az átlátszó drágább, mint a hagyományos fém? Csak mert olyat sem szeretnék... Elnézést, hogy ennyire érdekelnek az árak, de nekem kell fizetnem, ezért nem mindegy mibe vágom a fejszémet! : -)
Patrícia



Kedves Patrícia!
Valóban röntgenfelvételek szükségesek a diagnózis felállításához és a fogszabályozó kezelés megtervezéséhez. Addig nem lehet a hiányzó fogakról felelősséggel véleményt mondani.
Az árak rendelőnként változnak, érdemes körülnézni több helyen is. Ha az én áraimra kíváncsi, azokat megtalálja a www.bosdent.hu honlapon.
Felnőtt korban a ragasztott fogszabályozó szokott eredményre vezetni, ennek több fajtája létezik: külső fém vagy esztétikus, valamint belső (ilyen sorrendben drágulnak). A ragasztott fogszabályozó általában 1.5 - 2 évig szokott beragasztva lenni, független a készülék anyagától.
Dr. Egri Réka




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés