2024. December 18. szerda

válaszok: párkapcsolati tanácsadás

Máriás Móni párkapcsolati tanácsadó válaszol


Hogyan építsem tovább a kapcsolatunkat, ha megrendült a bizalmam?
Engedd meg nekem, hogy tegezzelek mert az érzésem az volt, hogy csak így tudom elmondani a problémámat. Hét éve élek együtt a párommal, nagyon sok mindenen mentünk keresztül, volt jó is rossz is. Teltek múltak az évek és azon vettem észre magamat hogy az állandó túlélés, aggódás, szorongás, félelem a jövőtől teljesen görcsössé tesz és ezáltal a párkapcsolatomat is. Ez valóban így volt, sok idő telt el így és most utólag visszagondolva nem vettem észre az árulkodó jeleket. A párom sem egy teljesen nyugodt ember sokat szorong, fél dolgoktól.
A nagy fordulatot az hozta, hogy kikerültem külföldre és ő maga maradt otthon, semmi ismerős vagy rokon sem volt a közelében, talán ez volt az egyik fő probléma. Sajnos a testi kapcsolatunk is átalakult, teljesen görcsös lett, és elvesztette a misztikumát. Eltűntek az igazi érzések csak ilyen idegi levezetés szerűvé vált az egész. Idén elkezdődött egy nagyobb munka Angliában és csak 6 hetente jártam 1 hétre haza. A 2-dik hazautazásom után bejelentette a párom hogy megcsalt egy vele egy munkahelyen dolgozó egyénnel. Rettentő érzés volt, senkinek nem kívánom azokat a perceket amiket én átéltem, a szívem teljesen megszakadt ott abban a pillanatban. Csak gondoljon bele valaki, akit az ember a világon mindennél jobban szeret egyszer csak hátba támadja, és ráadásul az egyénnel történteket jobbnak érezte mint ami kettőnk közötti kapcsolatot. Ezt átélni senkinek, de tényleg senkinek nem kívánom. Rettenetes nehéz napok vártak rám, alig bírtam mit tenni magammal. De mivel nekem is voltak kapcsolatunkban hiányérzeteim amit el is mondtam neki, ekkor vettem rá magam életemben először és utoljára hogy felkeressek egy olyan nőt, aki nagyon kedveli a férfiakat és minden vágyukat teljesíti. Ez mind úgy történt, hogy a párom is tudott róla. Nem volt nagy durranás. Fájdalmas napok vártak rám a fizikai fájdalmak is megjelentek szívfájdalom, szédülés étvágytalanság, teljes letörtség. Elérkezett a visszautazás ekkor már nem tétováztam hívtam a főnökömet és bejelentettem viszem magammal a páromat is, szerencsére sikerült is mindent elintéznünk. A párom felmondott és már a repülőn voltunk. Teltek itt kint a napok, újra elkezdtem dolgozni, de nem tudtam koncentrálni szinte semmire, állandóan ez járt a fejemben, lassan a teljes idegi összeomláshoz közel éreztem magam. Ráadásul éjszakai műszakba kellett dolgozni ami még nehezítette a dolgomat, teljesen kikészültem. Minden nap faggattam a tettéről, de ő sokkal hamarabb áttette magát a történteken mint én. Sajnos minden alkalommal sírt is, ez nekem nagyon rossz volt. Most mikor írom ezt a levelet május közepe van már, máshogy látom a dolgokat de sose tudom elfogadni, megérteni azt hogy egy stabilnak hitt párkapcsolatban élő lány aki el is van jegyezve ilyet tegyen. Ő mindig azt mondja, hogy egy folyamat volt, kérdem én milyen folyamat? Elnézést egy kicsit sokat írtam, de nagyon jól eset kiírnom magamból a fájdalmat. Annyi lenne a kérdésem így a részletek tudatában, hogy mikor tudom én ezt feldolgozni lehet, hogy túl komolyan veszem ezeket a dolgokat. Miért történt ez az egész? Mi a garancia a jövővel kapcsolatba?
Tamás



Kedves Tamás!
Minden kapcsolatban előfordulnak válságok. Mindig változik a világ, és benne mi is változni kényszerülünk. Az Önök életében is komoly változások adódtak. Új lehetőségük nyílt arra, hogy a megváltozott körülmények között rendbe hozzák, újjáteremtsék szerelmüket! Arra a kérdésre, hogy megbízhat e kedvesében, csak Ön tud szíve szerinti választ adni. Miután ez egy régi, kipróbált kapcsolat, jól kell, hogy ismerje szerelmét. Talán azt is megérti, miért vált csalóvá, milyen elégedetlenség késztette erre. Meg kellene beszélniük, milyen sérelmeik vannak, és meg tudnak-e bocsátani egymásnak. Csak ezek tisztázása után érdemes beszélniük jövőjükről.
Beszéljenek arról, melyikük milyen jövőt szeretne önmaga és a kapcsolat számára. Ha egyeznek az elképzeléseik, akkor még sok izgalmas, szép élmény vár Önökre. Csak bátran!
Máriás Móni




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés