válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol

Nem sikerül komoly kapcsolatot létesíteni
Fiatal, huszonéves nő vagyok. Elvileg nem lenne okom panaszra, munkahelyen megbecsülnek, könnyen kommunikálok (a munkám miatt is naponta sok ismeretlen emberrel kell beszélnem), baráti köröm stabil, szeretnek. Külsőmre is sok pozitív visszajelzést kapok. Mégis, egy visszatérő forgatókönyv ismétlődik, ha ismerkedésre kerül sor. Két fő verzió van. Az egyik, hogy "udvariasságból kivárunk pár randit, mielőtt fizikai síkra akarnánk terelni a dolgot" - de gyakorlatilag ez az egyetlen célja a partnernek. Ez aránylag gyorsan kiderül és ilyenkor gyorsan le is szoktam építeni a kapcsolatot.
A másik verzió, ami előtt értetlenül állok: Ismerkedünk, rengeteg beszélgetés. Aztán amikor komolyra fordulna a dolog, mindig két lépést visszalép a partner. Nem nyaggatom, vagy elkönyvelem, hogy meggondolta magát. Aztán egy idő után megkeres, mély beszélgetések, megint közeledés, aztán megint megrettenés és eltűnés. Cifrább esetekben lelkesen el is mesélik, hogy éppen milyen hölgyet szemeltek ki maguknak, engem pedig csak az udvariasság tart vissza egy nagyon nem úrinős megjegyzéstől ilyenkor. Ez az a pont, ahol már én szoktam elhárítani a további közeledéseket, bohócok a cirkuszban vannak, engem ne nézzenek annak. Az intellektuális és fizikai bókokat folyamatosan kapom, hogy mennyire jó velem beszélgetni, ilyen társat képzeltek el maguk mellé - aztán ennek ellentmondóan eltűnnek egy időre, vagy amikor komolyodna a dolog, visszarettennek. Egy-két esetben már nem volt kedvem lenyelni a békákat ezért egyenesen, de nem támadólag rákérdeztem, hogy akkor most kettőnkkel mi a helyzet. Itt mindig kifogástengerek jöttek. "nem vagyok túl az exemen, sokat kell dolgoznom, össze vagyok zavarodva,” stb.
Fizikai vonzalom minden alkalommal jelen van. A szexuális része a dolognak teljesen változó, ahol kissé korán volt, ott még meg is értem, hogy "álló vadra nem lövünk" volt az ok. De volt olyan, akivel ez fél év ismeretség után történt meg vagy meg se történt, tehát ez a része változó. Viszont a fent leírt forgatókönyv kísértetiesen ismétlődik, az elmúlt pár évben talán 10 ilyen esetet is fel tudnék idézni. Nem tudom hova tenni ezeket a húzd meg, ereszd meg játékokat. Aztán rendre más mellett kötnek ki. Mivel az egyetlen közös nevező én vagyok a történetben, valószínű, hogy konzekvensen rosszul csinálok valamit, de képtelen vagyok rájönni, mi az. Hátránya a dolognak, hogy kezd állandósulni egyfajta rosszkedv, mert már nagyon szeretnék egy normális párkapcsolatot. Emiatt érzem, hogy kezdek kevésbé mosolygós lenni, az ismerkedéstől is kezd elmenni a kedvem. Nem depresszió, csak a sok csalódás utáni rosszkedv, csalódottság. Ez pedig ördögi kör, mert ez kezd kiülni az arcomra és ugyebár citromba harapott ábrázatra senki se kíváncsi. Felmerülhet kérdésként, okként; de nem vagyok hisztis, nézeteltéréseket nyugodt hangnemben, tényszerűen szoktam intézni, nem támadok senkire, nem csapok hisztit, ha valami nem stimmel. A skála másik vége se jellemző rám, nem akaszkodok, túlzottan komoly perspektívákkal (házasság, család) se riogatok senkit, mert ez másodlagos cél, elsődleges célom egy partner, egy normális párkapcsolat. Aztán ha működik, akkor lehet tovább gondolkozni, nem zárkózom el ez elől sem, de az "elmegy a vonat" érzés sincs bennem a témát illetően.
Azért állok értetlenül a dolog előtt, mert magam körül számos "nehéz természetű" hölgy párkapcsolatban él, nem értem, hogy nekem miért nem sikerül. Egy-két esetből nem általánosítanék, de évek óta Damoklész kardjaként lebeg felettem a fenti forgatókönyv - és halványlilám sincs, hogy mi lehet a gond.
Nagyon megköszönöm, ha tud segíteni, mert ez a lassanként kialakuló permanens boldogtalanság, magány nem jó érzés.
Dr. Vizi János