2024. Március 29. péntek

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


Elmarad az orgazmus a terhesség alatt

Kedves Doktor úr!

Fontos problémával szeretnék Önhöz fordulni és előre szeretném tisztelettel megköszönni, hogy meghallgat. 29 éves nő vagyok, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek a párommal, akivel jelenleg az első kisbabánkat várjuk, 23 hetes terhes vagyok. A kezdeti – javarészt, gondolom a hormonális változásoknak köszönhető – szomorkás hangulatú, étvágytalan heteket felváltotta a vidám babavárás ideje. Sajnos azonban 3 hete teljes frusztráltság jött rám a szexuális életem megváltozása miatt. A párommal szinte minden alkalommal boldog kielégülés, az orgazmus hihetetlen jó érzése jellemezte az együttlétünket, igaz egyetlen testhelyzet (mikor én felülkerekedtem) hozta meg számomra az orgazmust, de mivel nem erre koncentráltam, hanem élveztem minden pillanatot,ezért ezzel soha nem foglalkoztam különösen.

Mióta nő a pocakom és kényelmetlenné vált a jól bevált bizonyos pozíció, elmarad az orgazmusom, az egész szexuális együttlét megváltozott, szinte nem érzek semmit. Megfogadtam, hogy ezen nem rágódom, nem idegeskedem, majd alakul, megbeszéltünk, hiszen a párom is szeretné, ha nekem jó lenne. Manapság azonban azt érzem, a viruló nő helyett egy frusztrált nő lettem, aki inkább „letudja”, mint élvezi az élet egyik legtermészetesebb örömforrását. Szomorkodni nem szeretnék, hiszen a pici babánk biztosan érzi, szégyenlem magam a könnyeim miatt, és teljesen tanácstalan vagyok.

Nagyon kérném a véleményét és a segítségét Doktor úr! Üdvözli Önt:

egy kétségbeesett nő



Kedves Kérdező,

az ilyen problémákra szokta azt mondani Mari néni, hogy „mostan panaszkodol, vagy dicsekszel?!” Persze, nem akarom bagatellizálni a kérdését – mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb...

Nem írta pontosan, hogy milyen pozícióban szokta elérni az orgazmust – „felülkerekedni” sokféleképpen lehet. Gondoljon arra a pozícióra, amelyben el szokta érni az orgazmust! Ha ezt a pozíciót elforgatja a térben, találhat olyan pozíciót, amelyet kicsit nagyobb pocival is meg lehet próbálni. Az is lehet, hogy ehhez a pozícióhoz segédeszközökre, támasztékokra (bútorok, párnák, stb.) lesz szükség. Lehet, hogy a párja testhelyzetét kell úgy megváltoztatni, hogy az Ön pocija elférjen. Pl. ha arccal a párja felé szokott fordulni, akkor a párja csípőjét kell felemelni vagy úgy, hogy alá kell rakni valamit (ágyneműt, párnát, stb.) esetleg az ágyon kell neki olyan helyzetet felvennie, hogy hátra tudjon hajolni (pl. ha egy nem túl magas bútor szélén van a párja csípője, akkor a hátát leengedheti a padlóra, stb.) Ha arccal a párja lába felé szokott fordulni, akkor éppen fordítva, a párja csípőjét kell lefelé engedni kissé, a párja lábát kell a vízszintnél lejjebb „tennie”, stb.

Mindezen „machinációknak” az a célja, hogy a csípőjük a korábban megszokott helyzetbe kerülhessen egymáshoz képest úgy, hogy közben az Ön pocija is elférjen, meg a mozgási szabadságuk is megmaradjon. Az is lehet, hogy egyéb, kiegészítő ingerlési módokat is be kéne vetni most.

Végül a testi-hormonális változásokat is számításba kell venni. A terhesség első harmadában jellemző az, amit Ön is leírt – takarékra kerül a libidó. A második harmadban gyakori a fellángolás – sokszor még az egyébként nem túl aktív nők is „kívánóssá” válnak – nem csak a kovászos uborka irányában:) A harmadik harmad gyakran megint csak ellenkező irányú változást hoz. Ön lassan közeledik az utolsó harmadhoz – elképzelhető, hogy arról van szó, hogy ennek a jeleit érzi. Ez teljesen természetes, ettől ne legyen frusztrált egy pillanatig se! Ahogy a szexualitásról ír, biztos vagyok benne, hogy vigyázott arra, hogy áldott állapotban is ápolt, csinos legyen. Annál virulóbbat pedig, mint egy csinos, gömbölyödő pocis asszony, elképzelni sem lehet...

 Vásároljon a Vital EgészségPlázában! >>

 

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés