2024. December 03. kedd


Hozzávalók 4 személyre:
8 bárányborda tisztítva
3 ek. olívaolaj
2 nagyobb padlizsán vastag szeletekre vágva
2 gerezd zúzott fokhagyma
6 nagyobb paradicsom, meghámozva, vastag szeletekre vágva
só, bors
A mentaszószhoz:
2 ek. aprított friss mentalevél
7,5 dl natúr joghurt
frissen őrölt bors


ELKÉSZÍTÉSE:

A padlizsánszeleteket sózzuk be, majd hagyjuk állni 20 percig. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd magas hőmérsékleten hirtelen pirítsuk meg benne a báránybordákat. Amikor megpirultak, vegyük lejjebb a lángot és süssük még 5 percig, úgy, hogy megpuhuljanak. Vegyük ki a serpenyőből, majd csepegtessük le.

A maradék olajban a fokhagymával együtt pirítsuk meg a padlizsánszeleteket. A padlizsán felszívja az olajat, ha szükséges, pótoljuk! Vegyük ki a kész padlizsánt a serpenyőből, majd az olajos serpenyőben pirítsuk meg kissé a paradicsomszeleteket is, amiket sóval és borssal ízesítettünk. Helyezzük a pirított zöldségeket egy tányérra, tegyük a tetejükre a bárányt és díszítsük citromszeletekkel, mentaággal.

A mentaszósz elkészítése egyszerű: csak keverjük össze az apróra vágott mentát, a joghurtot és az őrölt borsot, majd tegyük kis tálkákban a hús mellé.









Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés