2024. Március 29. péntek
A rendszeresen és sokat ivó férfiak több tiszteletet kapnak, a hasonlóképpen alkoholizáló nőknek pedig magasabb közösségi státusz a jutalma – derül ki egy friss kutatásból.

A gyakori szeszfogyasztás tehát népszerűbbé tesz – állapította meg a szakértő, aki kanadai lakosok ivási szokásait vette górcső alá kollégáival együtt. Dr. Tara Dumas, a Függőségi és Mentálhigiénés Központ munkatársa 357 ontariói fiatal felnőttet tanulmányozott 2012 májusa és júliusa között. Megkérdezte őket, hogy milyen gyakran isznak egyszerre nagyobb mennyiséget, és ez az italok számát tekintve mit jelent, illetve ez hogyan befolyásolja a barátaikról alkotott véleményüket. „Férfiak esetében a gyakori ivás jelentett magasabb elismertséget a kortárs csoportban, nőknél pedig általánosságban véve a több ivászat” – magyarázta Dr. Dumas. Az Addictive Behaviors című szakfolyóirat októberi számában megjelenő eredmények alapján a legtöbb alkoholt fogyasztók számíthattak a legnagyobb elismertségre, azaz közösségi státuszra. „A legnagyobb ivászat közben elfogyasztott szeszesitalok száma ugyancsak magasabb elismertséggel járt. Sőt, férfiaknál és nőknél egyaránt pozitív visszajelzést vívott ki, ha valaki többet ivott, mint mások” – hangsúlyozta a kutatócsoport, amely szerint az eredmények befolyásolhatják az alkoholizmus elleni kampányokat.


Forrás: Medipress
2014. 07. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés