A témáról végzett részletes dán tanulmány következtetései ellenére az eredményeket kommentáló szakemberek úgy vélik: érdemes fenntartani azt a korábbi figyelmeztetést, hogy várandós nő ne igyon alkoholt. Ha az állapotos nő nagyobb mennyiségben, rendszeresen fogyaszt alkoholt, az vetéléshez, magzati alkoholos szindrómához és kis születési súlyhoz vezethet.
![alkohol, terhesség alkohol, terhesség](https://new.vital.hu/files/images/i_alkohol-terhesseg-eleje.jpg)
Dániában egy adag alkoholos italnak az számít, amelynek 12 gramm a teljes alkoholtartalma, tehát egy pohár sör vagy egy deciliter bor.
A tanulmányban 1600 terhes nőt követtek nyomon, akiket ellátásuk első orvosi látogatása alkalmával vontak be a vizsgálatba. A megszületett gyerekeket 5 éves korukban tesztelték, ekkor értékelték intelligenciájukat, figyelmük időtartamát, önkontrolljukat, valamint a tervezéshez és szervezéshez szükséges gondolkodási képességeiket – ismertette a BBC hírportálja.
Kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknek az édesanyja a terhesség alatt nem ivott heti 8 adagnál több alkoholt, átlagosan teljesítettek. Ezzel szemben azok a gyerekek, akiknek az anyjánál rohamszerű – alkalmanként 5 adagnál több alkoholt jelentő – ivások fordultak elő, vagy hetente nyolcnál több adag alkoholt ittak állapotosan, rövidebb ideig tudták figyelmüket összpontosítani.