2024. December 02. hétfő
A manoai Hawaii Egyetem kutatója, Sonia Ghumman kimutatta, hogy az alváshiányban szenvedő emberek nagyobb valószínűséggel tanúsítanak előítéletes vagy sztereotip viselkedést.

A Journal of Applied Social Psychology legutóbbi számában megjelent kutatásban Ghumman és munkatársa, C.M. Barnes közel 400 egyetemi hallgató részvételével végzett három kísérletet az alvás és az előítélet kapcsolatáról. A vizsgálatok során a kutatók azt figyelték, milyen reakciókat adnak az alanyok a különböző ingerekre, miközben standard skálákkal határozták meg az alvás mennyiségét és a rasszista hozzáállást.

Az első kísérletben egy fényképen mutatott muzulmán nő egy átlagos hétköznapjáról kellett beszélniük. Minél álmosabbak voltak az alanyok, annál inkább a sztereotípiák alapján mutatták be a napi rutinját. A második kísérletben tipikus fehér, és tipikus fekete nevek közül kellett kiválasztaniuk azt a jelentkezőt, akit felvennének egy állásra. Az eredmények azt mutatták, hogy minél álmosabbak voltak az alanyok, annál nagyobb valószínűséggel ítélték képzetlenebbnek a fekete jelentkezőket, mint a fehéreket. A harmadik kísérletben Ghumman a résztvevők implicit asszociációit (nem tudatos és automatikus elfogultságát) vizsgálta a feketékkel szemben, és kimutatta, hogy az erős automatikus előítélettel rendelkezők alváshiány esetén még erősebb előítélettel viseltetnek a feketékkel szemben.

„Kutatásunk azt bizonyította, hogy az alvás egyfajta önszabályozó eszközként szolgál, és az alváshiány következtében az emberek kevésbé képesek előítéletek nélkül kontrollálni gondolataikat, hozzáállásukat és viselkedésüket” – összegezte az eredményeket Ghumman. „Ha valaki jól kialussza és kipiheni magát, nagyobb eséllyel viselkedik megfelelően a bekövetkező helyzetekben.”


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -