2024. Október 08. kedd
Napi egy aszpirin rendszeres szedése egy holland vizsgálat során körülbelül egyharmadával csökkentette a halálozás kockázatát bélrákkal kezelt páciensek körében.

A brit Journal of Cancer című orvosi szaklapban publikált tanulmányhoz összesen 4500 bélrákos páciens adatait vizsgálták Hollandiában. A körülbelül egy évtizedig tartó kutatás során a páciensek egynegyede egyáltalán nem szedett aszpirint, egy másik negyede a bélrák diagnosztizálása után kezdett aszpirint szedni, míg a felük mind a diagnózis előtt, mind utána rendszeresen szedtek aszpirint, közölték a Leiden Egyetem Orvosi Központjának munkatársai.

aszpirin, bélrák

A kutatás eredményeiből kiderült, hogy akik a bélrák diagnózisát követően kezdtek el aszpirint szedni, azok körében 23 százalékkal csökkent a halálozás valószínűsége, a legalább kilenc hónapig tartó aszpirinkúra hatására pedig csaknem 30 százalékkal csökkent a halál kockázata. Akik azonban már a diagnózis előtt is szedtek aszpirint, azok között valamivel alacsonyabb volt a kockázat csökkenése, mindössze 12 százalék.

Ezt a jelenséget Dr. Gerrit-Jan Liefers, a Leiden Egyetem Orvosi Központjának kutatója azzal magyarázta, hogy akik már korábban is rendszeresen szedtek aszpirint, azok körében sokkal agresszívabb volt a bélrák, mivel az előzetes aszpirinkúra sem volt képes javítani a páciens állapotán.

Az aszpirint rendszeresen szedő páciensek mindegyike kis dózisban (napi 80 mg) szedte a gyógyszert, a szakértők szerint azonban még túl korai lenne a bélrákosoknak a rutinszerű aszpirinszedést javasolni.


Forrás: Medipress
2012. 04. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés