A hatóság embereinek tisztában kellett lenniük azzal, hogy a fagyasztott embriók sorsa felett kizárólag az őket létrehozó felek (a szülők) közösen rendelkeznek. Sem az állam sem a kezeléseket végző magánintézetek nem dönthetnek saját hatáskörükben az embriók sorsáról, tárolásuk helyéről.
A Belügyminiszter 2022 június 20-án jelölte ki az embriók átvételére a Szent János Kórházat, noha ezt már 8 nyolc hónappal korábban 2021. szeptember 30-ig meg kellett volna tennie. Az idő rövidsége miatt a pácienseknek azonban esélyük sem volt arra, hogy éljenek a törvényes jogukkal, miszerint a Szent János Kórház helyett más egészségügyi szolgáltatót válasszanak az embriók átvételére. Az állami hatóság nem kereste fel a leendő szülőket és nem kérte beleegyezésüket embrióik állami tárolásához. Azok a kiszolgáltatott meddő párok, akik a médiából sem értesültek az embriók államosításáról továbbra is a Versys klinikán jelentkeztek beültetésre.
A végeredmény az lett, hogy a dühös és bizalmukat vesztett betegek fagyasztott embriói a mai napig szinte hiánytalanul az eredeti tartályban várnak beültetésre a Szent János Kórházban. Államosítás nélkül ezeket az embriókat a Versys Clinics-ben már régen visszaültették volna, mintegy 300 gyermek megszületését eredményezve.
Ezek a meg nem született gyermekek az állami szerepvállalás eltitkolt áldozatai. A szándékos titkolózás nemcsak az államosított fagyasztva tárolt embriókra jellemző. Nem teszik közzé a gyengébb eredményeket produkáló állami centrumok nevét sem. A Szent János Kórház meddőségi centruma idén februárban karbantartás és biztonsági ellenőrzés miatt három hétre bezárásra került. Vajon kinek az ötlete volt, hogy pont ebben az intézetben tárolják tovább a gyanútlan betegek embrióit?
A rendszerváltási hangulatban megalakult Egészségügyi Minisztérium feladata lesz kivizsgálni, hogy az "állami gondozásba" vett embriók tárolása és a felolvasztási protokoll megfelelt-e a Versys Clinics ESHRE ARTCC előírt szakmai protokolljának, és a beavatkozásokból mennyi gyermek született?
Érdemes lenne átgondolni és helyt adni annak az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának, amely lehetővé tenné az összes embrió visszaszállítását a betegek által választott intézetbe, hogy ott végre beültetésre kerülhessenek, és a kívánt gyermekek megszülethessenek.

Forrás: MTI
2026. 06. 09.