2024. December 22. vasárnap
Hajlamosabbak a betegeskedésre azok a felnőttek, akik gyermekkorukban boldogtalanok voltak – írja egy tanulmány.

A londoni King's College által végzett kutatásban 7100 felnőttet vizsgáltak, akik 1950-1955 között születtek, és a skóciai Aberdeen városban jártak iskolába.

boldogtalan, beteg

A kutatók úgy találták, hogy a tanáraik által „szomorúnak” vagy „boldogtalannak” leírt gyermekek felnőttként ötször nagyobb valószínűséggel hiányoztak a munkából betegség miatt, továbbá hajlamosabbak voltak a depresszióra is.

A boldogtalan gyermekkorú felnőttek közül 392 elmondta, hogy állandó betegeskedés miatt képtelen tartósan munkát vállalni – áll a brit Journal of Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmányban.

„Nem jelenthetjük ki, hogy ez a gyermekkori tendencia okozza a rossz felnőttkori egészséget, de bizonyosan hozzájárul ahhoz. Az előzetes tanulmányok alapján azt gyanítjuk, hogy a szomorú és boldogtalan gyerekből depresszióra és szorongásra fogékonyabb felnőtt lesz, ami persze okozhatja a munkavállalásra való képtelenséget” – mondta Max Henderson kutató.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés