2024. December 18. szerda
A bőrrák egy súlyos, rosszindulatú daganatos betegség, mely a rákos megbetegedések 40 %-át teszi ki. Különböző fajtáinak közös jellemzője, hogy az UV-sugárzásnak kitett bőrfelületeken jelennek meg leggyakrabban. A megbetegedések számának szaporodása összefüggésbe hozható az ózonréteg elvékonyodásával és a megváltozott napozási, szoláriumozási szokásokkal egyaránt.

Az Imperial College London kutatói által legújabban publikált tanulmány szerint a nap, mint nap magas napfény-expozíciónak kitett dolgozóknál kialakuló bőrrák heti egy ember halálához vezet. Angliában 241 új melanomás megbetegedést és 48, bőrrák által okozott halálesetet regisztrálnak évente. A szakmákat összehasonlítva 44 %-kal az építőipari munkásoknál a legmagasabb a halálozás,i arány szorosan követik őket 23 %-kal a mezőgazdaságban dolgozók, 10-10 %-kal pedig a közigazgatásban és közbiztonságban dolgozók.

A kutatók nemzetközi tanulmányok adatainak segítségével felülvizsgálták a kültéri munkásokra leselkedő, potenciálisan bőrrák kialakulásához vezető rizikófaktorokat és brit adatbázisok segítségével felmérték a munkahelyükön magas napfény-expozíciónak kitett angol lakosok számát. Ezen adatok ismeretében egy speciális matematikai modell segítségével meg tudták becsülni, körülbelül hány embernél alakulhatott ki bőrrák a munkahelyi körülményeknek köszönhetően. „Sajnos Angliában még mindig sokan nem veszik elég komolyan a napsugárzás bőrre ártalmas hatásait. Reményeink szerint viszont jelenlegi kutatásunk rádöbbenti majd a brit lakosságot arra, hogy nem csak a mediterrán országokban élő emberek vannak kitéve az UV-sugárzás káros hatásainak. Ennek fényében pedig a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni a veszélynek kitett munkavállalók napsugárzás elleni védelmére.” – nyilatkozta Dr. Lesley Ruston, a tanulmány vezető kutatója.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés