
„A szülés utáni depresszió nagyon komoly betegség, amely évente az anyák 10-12 százalékát érinti. Hosszú távú negatív hatása lehet az érintett nőkre, de gyerekeikre és családjukra is” – mondta Katy Backes Kozhimannil, a Harvard Egyetem orvosi iskolájának munkatársa, akinek tanulmánya a Journal of the American Medical Association című szaklapban jelent meg.

Backes és munkatársai 11 ezernél több terhes nő adatait elemezték, akik 2004 júliusa és 2006 szeptembere között egy New Yersey-ben végzett egészségügyi felmérésben vettek részt. Az adatokat félévvel a szülés előtt kezdték gyűjteni, és utána még egy évig folytatták.
A szakemberek szerint azok a nők, akiknél diabéteszt állapítottak meg a vizsgált időszakban, kétszer nagyobb valószínűséggel szenvedtek szülés utáni depresszióban. Ez érvényes volt a cukorbetegség minden típusára, így a terhesség alatti cukorbetegségre is.
Kozhimannil úgy véli, hogy a szülés utáni depressziót az esetek túl kis hányadában diagnosztizálják és kezelik, ezért is fontos, hogy újabb kockázati tényezőjére derült fény. „A jó hír, hogy a depresszió és a diabétesz is kezelhető” – hangsúlyozta a kutatónő.