2024. December 03. kedd
A gyermekük születése utáni első évben nagyobb eséllyel lépnek fel depressziós tünetek a szülőknél, anyáknál és apáknál egyaránt. A fokozottabb depresszió-veszély egészen a gyerekek 12 éves koráig fennáll, állítja egy brit kutatás.

A University College London kutatói 87 ezer brit pár orvosi nyilvántartását elemezték a gyerekeik születésétől kezdve egészen azok 12 éves koráig. Ez idő alatt az anyák 39 százalékánál és az apák 21 százalékánál diagnosztizáltak legalább egyszer depressziót vagy írtak fel nekik valamilyen antidepresszáns gyógyszert.

depresszió, szülők

Az anyák 14 százalékánál gyermekük első életévében jelentkeztek a depresszió tünetei, ami összhangban áll a korábbi kutatásokban már kimutatott szülés utáni depresszió előfordulási rátájával. Újdonságnak számít azonban az a megállapítás, hogy az apák 4 százaléka is depressziós tünetekkel fordult orvoshoz még a gyerek egyéves kora előtt.

A szülők depresszióra való hajlama jellemzően csökkent gyermekük első életéve után: az anyáknál 6, az apáknál pedig 2-3 százalékra esett vissza az arány.

A szülés utáni depresszió ugyan ma már széles körben elismert jelenség, de az mindeddig vita tárgya volt, hogy általánosságban a nők – bármelyik más életszakaszukhoz képest – hajlamosabbak-e a depresszióra röviddel a szülés után. A kutatást kommentáló James Paulson norfolki professzor szerint az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a gyerekek születése utáni év a legkritikusabb életszakasz a szülők számára a depresszió kialakulása szempontjából.

Korábban a szakértők az anyák hormonális változásával próbálták magyarázni a szülés utáni depresszió jelenségét. Paulson felhívta a figyelmet arra, hogy az újabb kutatások már abból indulnak ki, hogy inkább pszichoszociális tényezők – a stressz, a fokozott munkahelyi követelmények, a támogatás hiányának érzete – miatt jelentkezhetnek nagyobb eséllyel a szülés utáni lehangoltság tünetei. Ugyanezek a tényezők magyarázhatják az apáknál fellépő depressziót is - mutatott rá a professzor.


Forrás: MTI
2010. 09. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés