2024. December 22. vasárnap
Német kutatók vizsgálata szerint a gyerekek sokkal nagyobb cukortartalmú ételeket éreznek édesnek, mint a felnőttek.

Egy 400, három és nyolc év közötti gyermek részvételével végzett kísérlet kimutatta, hogy a gyerekek csak literenként 8,6 gramm cukortartalomtól éreztek édesnek egy élelmiszert – ez egy átlagos limonádé értékének felel meg.

édes íz

Ezzel szemben a felnőttek már messze alacsonyabb cukorkoncentráció esetén is észlelték az édes ízt – derült ki a német TTZ Bremerhaven technológiai centrum vizsgálatából, amelyről a Der Standard című osztrák lap online változata számol be.

A vizsgálat szerint a gyerekeknél az ízérzékenység a kor előrehaladtával fokozódik, vagyis minél idősebbek, annál jobban képesek érzékelni a kevésbé édes ízt is. Ez az ingerküszöb a nyolcadik életév és a felnőttkor között csökken. Az okok azonban nem szervi eredetűek, hiszen ebben a korban már teljesen kialakultak az ízérzékelés szervei és azok idegi összeköttetései.

A kísérlet eredménye arra utal, hogy az ízfelismerés tanulási folyamata nyolcéves korban még nem záródik le. A gyerekeknek elsősorban még hiányoznak az összehasonlítási alapok ahhoz, hogy egy új ízt besorolhassanak. Az új ismeretek alapján a kutatók olyan programokat kívánnak kifejleszteni, amelyek segítik a kiegyensúlyozott táplálkozást.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés