Ugyan viszonylag kevesen kelnek fel rendszeresen éjszakánként azért, hogy némi táplálékot vegyenek magukhoz – ez a táplálkozási rendellenesség az Egyesült Államok lakosságának csupán 1,5 százalékát érinti –, de a népesség 9-11 százaléka így is rendszeresen falatozik este11 után.
![éjszakai nassolás éjszakai nassolás](https://vital.hu/files/images/i_ejszakai-nassolas.jpg)
Amerikai kutatók egy nagyszabású dán vizsgálat adatait elemezték, amelyben harminc felettiek táplálkozási szokásait mérték fel, valamint hat évvel később fogaik állapotát is megvizsgálták. Mint kiderült, a kutatásban résztvevők közül azok, akik hetente legalább kétszer esznek éjszakánként, néggyel több fogat veszítettek el a két vizsgálat közötti időszakban, mint azok, akik nem éltek ezzel a szokással.
„Azok, akik éjszaka esznek, majd utána nem mosnak fogat, sokkal nagyobb rizikónak vannak kitéve, hiszen alvás alatt csökken a fogak megtisztítását elősegítő nyálképződés” – magyarázta Jennifer Lundgren, a Missouri Egyetem pszichológusa, hozzátéve, hogy a kutatás csupán határozott egybeesést, s nem közvetlen kapcsolatot derített ki az éjszakai evés és a fogak elvesztése között. Az adott vizsgálat során ugyanis nem mérték az éjszakai nyálképződés mértékét, ahogy nem kérdeztek rá a nassolást követő fogápolásra sem.
A vizsgálat a fogvesztés egyéb rizikótényezőire is fényt derített, amelyek között szerepel a dohányzás és a cukorbetegség, de az iskolai végzettség is meghatározónak bizonyult.