2024. Március 28. csütörtök
Ha valaki kizökken a gondolatmenetéből, vagy nem emlékszik arra, hová tette a kulcsait, az az idős kor jóindulatú, bár bosszantó jele lehet. Ha azonban nem emlékszik arra, mi történt néhány perccel ezelőtt, vagy ismerős helyen eltéved, az már súlyosabb helyzetre utalhat.

A Journal of the American Geriatrics Society szeptemberi számában megjelent tanulmány fent idézett megállapításai segíthetnek az alapellátásban dolgozó orvosoknak abban, hogy idős betegek esetében megkülönböztethessék a természetes jelenségeket a súlyosabb jelektől.

emlékezetkiesés

Obama elnök egészségügyi reformtörvénye előírja, hogy az orvosok a betegek éves fizikális vizsgálata során az úgynevezett kognitív panaszokat is szűrjék. A kutatók éppen ezért olyan egyszerű módszereket próbálnak kidolgozni, amelyek segítségével el lehet különíteni, mely betegek állapota normális, és melyeknek lehet szüksége további vizsgálatokra az Alzheimer-kór vagy a demencia más típusainak szűrésére.

A kutatás során 17 ezer, 74 év átlagéletkorú nőt kérdeztek ki telefonon emlékezetkiesésükről. A kutatók a felvett adatokat az alanyok által szintén telefonon elvégzett standard kognitív tesztek eredményeivel vetették össze. Az eredmények alapján az ismerős helyen való eltévedés különösen erős összefüggést mutatott a kognitív hanyatlással. Hasonló, bár valamivel gyengébb összefüggést mutattak ki a csoportos beszélgetés követésének nehézsége, valamint az utasítások nehézkes követésével kapcsolatban is. Ha viszont valaki egyik pillanatról a másikra felejt el dolgokat, ez nem hozható összefüggésbe a kognitív hanyatlással.


Forrás: Medipress
2011. 10. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés