2024. Május 06. hétfő
Az esemény utáni tabletta hatása -  Az esemény utáni tabletta használatának javallatai -  Mikor forduljon orvoshoz? -  Az esemény utáni tabletta lehetséges mellékhatásai
Sürgősségi fogamzásgátlásnak nevezzük a védekezés nélküli, vagy nem megfelelő védekezés melletti közösülést követően a terhesség megelőzése céljából alkalmazott fogamzásgátló módszereket. A sürgősségi fogamzásgátló módszerek alkalmasak arra, hogy – megfelelő időben alkalmazva – jelentősen csökkentsék a teherbeesés lehetőségét. Erre a célra az ún. esemény utáni fogamzásgátló tabletta használható, mely a peteérés (ovuláció) megelőzése vagy késleltetése révén hat. Fontos tudni, hogy a tabletta rendszeres fogamzásgátlásra nem alkalmas, és nem a terhesség megszakítása, hanem a megelőzése révén hatásos.

Az esemény utáni tabletta hatása

Az esemény utáni tabletták hatása a peteérés gátlásán, illetve késleltetésén alapul. A sürgősségi fogamzásgátló tabletták a már létrejött terhesség esetében nem okoznak vetélést. Bár az esemény utáni tabletták a közösülést követő 72 órán belül hatásosak, azonban minél rövidebb idő telik el a nemi érintkezés és a tabletta bevétele között, annál hatékonyabbak. Létezik 120 órás tabletta is, azonban a napok elteltével számolni kell az eredményesség csökkenésével.

Esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tabletta bevételét követően a legtöbb nő ciklusa a szokott időben jelentkezik, néhány esetben azonban néhány nappal korábban vagy később léphet fel a vérzés.

Több védekezés nélküli szexuális együttlét esetében a sürgősségi fogamzásgátló tabletta hatása csökkenhet, amennyiben a legkorábbi együttlét már több mint 4-5 nappal korábban megtörtént. Egyszerre csak egyetlen dózist – kiszereléstől függően egy vagy két tablettát – kell bevenni, függetlenül attól, hogy előzőleg hány védekezés nélküli együttlét történt.

Amennyiben a hímivarsejt már megtermékenyítette a petesejtet, a sürgősségi fogamzásgátló tabletta hatástalan.

Az esemény utáni tabletta használatának javallatai

Bizonyos helyzetekben nehéz meghatározni a teherbeesés kockázatát, ezért annak a nőnek, aki nem kíván teherbe esni, célszerű megfontolnia az esemény utáni tabletta használatát minden olyan szexuális aktus után, amikor nem állt rendelkezésére megbízható fogamzásgátló védelem. Ilyen helyzet lehet, ha a nő a menstruációs ciklusában a javasolt időpontnál később kezdte a fogamzásgátló tabletta használatát, vagy nem az előírásnak megfelelően használta azt. Előfordulhat, hogy hasmenés, hányás vagy valamilyen egyéb gyógyszer (bizonyos antibiotikumok, pl. penicillin) szedése csökkenti a fogamzásgátló hatását.

Méhen belüli eszköz használata esetén akkor lehet szükség esemény utáni tabletta bevételére, ha az eszköz elmozdult a helyéről, vagy az eszköz által biztosított fogamzásgátló hatás már a szexuális aktus előtt megszűnt. Pesszárium (ld. Fogamzásgátlás) használata esetén az eszköz elmozdulása, vagy a szexuális aktust megelőzően vagy közben történt elmozdítása, illetve eltávolítása teszi szükségessé a sürgősségi fogamzásgátlást.

Gumióvszer használata esetén akkor válik szükségessé a sürgősségi fogamzásgátlás, ha a kondom elszakadt, elcsúszott a helyéről vagy nem helyesen használták.

Nem kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális aktus – például erőszakos közösülés – esetén is szükséges a sürgősségi fogamzásgátlás, ha a nőt nem védte hatásos fogamzásgátló módszer a teherbeeséstől.

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben nem tervez gyermekvállalást vagy a fenti esetek bármelyikének előfordulása esetén a lehető leghamarabb forduljon nőgyógyász szakorvoshoz vagy a háziorvosához, és kérje az esemény utáni tabletta felírását. Kezelőorvosa akár telefonos konzultációt követően, személyes megjelenést nem igénylő módon is felírhatja a receptet (ld. Gyógyszer kiváltása felhőből). Az esemény utáni tabletta kizárólag orvosi vényre kapható!

Sürgősségi fogamzásgátló tabletta használata után javasolt áttérnie vagy visszatérnie egy megbízható, folyamatos fogamzásgátló módszer használatára, amelyre vonatkozóan nőgyógyászától kaphat útmutatást.

Ha az esemény utáni tabletta használatát követően a menzesze több mint hét napot késik, szokatlanul kis mennyiségű vagy rövid ideig tartó, keresse fel nőgyógyászát a terhesség lehetőségének kizárására.

Ha hányt vagy hasmenése volt a tabletta bevételét követő órákban, akkor a felszívódás hiányossága miatt a tabletta hatásossága csökkenhet. Ha több nappal a sürgősségi fogamzásgátló tabletta használata után hasi fájdalmak kíséretében rendkívüli vérzést észlel, az a méhen kívüli terhesség jele lehet, ezért azonnal hívja a 112-t, és kérjen mentőt!

Az esemény utáni tabletta lehetséges mellékhatásai

Mint minden gyógyszernek, így az esemény utáni tablettának is lehetnek mellékhatásai. Előfordulhat hányinger és hányás, a tabletta beszedését követő menstruáció fájdalmas lehet, kismedencei és emlőfájdalom is kísérheti. Felléphet fejfájás, szédülés, hangulatingadozás, fáradtság, izomfájdalom is.


Forrás: egeszsegvonal
2022. 08. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés