2024. December 21. szombat
A fémek nélkülözhetetlenek az olyan életfunkciók, mint a légzés, a keringés vagy a szaporodóképesség fenntartásához. A túl sok fém ugyanakkor káros is lehet, ahogyan az is, ha ezek az anyagok nem a megfelelő helyre kerülnek. Ilyenkor alakulhat ki a vashiányos vérszegénység vagy rosszindulatú csontdaganat.

A kobalt a B12 vitamin magja, és a vörösvérsejtek kialakításában játszik fontos szerepet, míg a vas segíti a sejteket az oxigénnek a test különböző szöveteibe való eljuttatásában. A kalcium nem csak a csontok erősségéért felel, hanem az izmok, az idegrendszer működésében és a véralvadásban is fontos szerepet játszik. A nátrium és a kálium segíti a szívet és az idegrendszert, hogy elektromos jelzések által tudjanak egymással kommunikálni.

Gyógyító fémekAz amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint két olyan fém létezik, amely a leginkább hajlamos váratlan hatásokat kifejteni szervezetünkben.

Az egyik ilyen a cink, amelyből kis mennyiség segít az immun- és az idegrendszer megfelelő működtetésében, szabályoz néhány gént, lehetővé teszi több fehérjének, hogy ellássa létfontosságú feladatát, és szabályozza az életbemaradáshoz szükséges kémiai reakciókat. Ugyanakkor a cinkegyensúly felbomlása olyan betegségekért tehető felelőssé, mint az Alzheimer-kór, a cukorbaj, a prosztatarák és az agyvérzés.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) vegyésze, Stephen Lippard úgy tapasztalta, hogy a cink szabályozza a hippokampusz, vagyis az agy tanulásért és emlékezésért felelős központjának kétféle agysejtje közti kommunikációt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a cink befolyásolja a memóriát, túl nagy koncentrátumban pedig epilepsziát is okozhat akkor, amikor az abnormális sejtkommunikáció okolható a rohamért.

A másik nagy jelentőségű fém a réz. Szervezetünk fehérjék segítségével gondoskodik arról, hogy a különböző fémek megfelelő mennyiségben jussanak el a nekik meghatározott helyre. Néha azonban probléma adódik ezen fehérjék működése során.

Ha a réz szállításával merülnek fel gondok, annak gyakran végtaggyengeség, rohamok és összecsomósodott, gyenge haj a következménye. Ez történik a Menkes-szindrómában szenvedő emberekkel, akikben károsodott a rezet szállító fehérje. A túl sok réz vese- és májkárosodást, kómát, sőt akár halált is okozhat.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés