2024. December 22. vasárnap
A feromonok jelentőségét az állatvilágban már közel fél évszázaddal ezelőtt felfedezték, azt azonban még mindig nem tudjuk biztosan, hogy ezek a vegyületek az emberek közti kommunikációban is szerepet játszanak-e. A közhiedelem szerint igen, méghozzá a szexuális vonzalom területén.  

Tény, hogy a feromonok az állatok nonverbális kommunikációjának részét képezik, részben a társválasztás, részben a terület védelmének szempontjából. Peter Karlson és Martin Lüscher használta először a „feromon” kifejezést 1959-ben, a fajon belüli egyedek által kibocsátott anyag leírására. Ekkor azonosították az első ismert feromont, a bombykol nevű anyagot, majd ezt követően számos egyéb hormont is, melyekről összefoglaló közleményt Tristram Wyatt írt a Nature magazinban.

feromon, feromonok

„A Google mintegy félmillió találatot jelez a feromon szóra keresve, jellemzően különböző termékek reklámszövegeiben, melyek a leírás szerint ellenállhatatlanná, vonzóvá teszi viselőjét, annak ellenére, hogy ilyen anyagot még nem sikerült a kutatóknak kimutatniuk” – mondta el Wyatt.

Az eddigi kutatások azt mutatták ki, hogy a nők hónaljárkából származó kivonat a közelében élő nők menstruációs ciklusára hatással van. Egy másik kutatás azt találta, hogy a nők szaglásuk segítségével meg tudják ítélni a férfiak szexuális közeledését.

„Egyelőre úgy tűnik, hogy egész egyszerűen nincsenek is feromonjaink. Az udvarlási folyamat embernél ugyanis jóval bonyolultabb, számítanak a vizuális és a szociális ingerek is” – vélekedik Wyatt.


Forrás: Medipress
2009. 02. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés