2024. December 22. vasárnap
Agyi képalkotó eljárás segítséggel sikerült szakembereknek egy öt éve vegetatív állapotban élő férfivel kommunikálni, pontosabban igen és nem válaszokat kapni tőle.

A most 29 éves férfi 2003-ban szenvedett el súlyos agysérülést közúti balesetben. Azóta fizikai válaszjeleket nem adott, vegetatív állapotban van az őt vizsgáló belga és brit kutatók szerint, akik eredményeikről a New England Journal of Medicine című szaklapban számoltak be.

fMRI

A páciens agyi aktivitását unkcionális mágneses rezonanciás (fMRI) képalkotó eljárással térképezték fel, miközben arra kérték, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon olyan kérdésekre, mint: „Az apja neve Thomas?”. Az fMRI módszere az egyes agyterületek aktivitásának valós idejű követését teszi lehetővé az orvosok számára.

„Megdöbbentünk, amikor a páciens felvételeit láttuk. Képes volt megfelelően válaszolni a feltett kérdésekre pusztán a gondolatai megváltoztatásával, ezeket aztán megfejtettük az fMRI-vel” magyarázta Adrian Owen, aki a cambridge-i Wolfson Brain Imaging Centre-ből irányította a csoportot.

Az fMRI-re alapuló új technika egészséges, nem vegetatív állapotú embereknél 100 százalékos pontossággal dekódolja az agyi válaszokat ilyen jellegű, eldöntendő kérdésekre. Mostanáig azonban soha nem próbálták ki olyan páciensen, aki nem képes sem mozogni, sem beszélni.

Egy három évig tartó tanulmányban Cambridge-ben és Liege-ben 23, vegetatív állapotúként diagnosztizált páciensnél próbálták ki a módszert. Az új technika négy esetben a tudatosság jeleit detektálta, ám közülük csupán egyetlen egynél sikerült eddig igen-nem válaszokat elérni.

A belgiumi kutatók elmondták, hogy a későbbiekben képesek lehetnek kommunikálni a sem beszélni, sem mozogni nem képes páciensekkel is, akik így jelezhetik például fájdalmukat, és a körülményekhez képest javulhat életminőségük.

A kutatási eredménynek messzire ható következményei lesznek, mert orvosoknak és jogi szakértőknek az új információk fényében együttesen felül kell vizsgálniuk egyebek közt az asszisztált öngyilkosság kérdését.


Forrás: MTI
2010. 02. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés