2024. December 22. vasárnap
Iskola, különórák, edzések, internetezés, tévézés – nemcsak a felnőttekre jellemző a pörgősebb életmód, hanem a gyerekekre is, ami miatt sokszor merül fel az aggodalom, hogy a gyerekek nem alszanak eleget. Ausztrál kutatók szerint nem feltétlenül kell aggódni emiatt.

Az ausztráliai Sansom Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy 1897 és 2009 között hogyan változott a gyerekeknél az alvással töltött órák száma. A vizsgálatból kitűnik, hogy a szakemberek és a szülők már száz éve is aggódtak amiatt, hogy a „modern lét” károsan hat a gyerekekre, és azok nem alszanak eleget. Az adatok alapján az elmúlt száz évben nagyjából egy és negyed órával csökkent a gyerekek alvással töltött ideje.

gyerekek, alvás

A kutatók a 100 év alatt összesen 32 különböző ajánlást találtak arra vonatkozóan, hogy mennyi lenne az alvás ideális időtartama, és a szakmai tanácsok ma is nagyon eltérőek a témában, de ma átlagosan 42,6 perccel kevesebb alvást ajánlanak, mint 1897-ben. Emellett az ajánlások a valóságos alvásidőnél mindig is jóval több pihenést írtak elő: a gyerekek átlagosan 37 perccel aludtak kevesebbet, mint amennyit a szakemberek akkoriban éppen optimálisnak tartottak.

Tim Olds és munkatársai szerint valószínűleg nem létezik egy ideális, mindenkire érvényes szám, ez inkább az egyéni igényektől függ. Van, aki napi hét órányi alvással funkcionál a legjobban, másoknak viszont 11 órányi pihenésre van szüksége.

„Ez a tanulmány rámutatott arra, hogy mindannyian aggódunk a gyermekek alvási ideje miatt, és ez az elmúlt száz év alatt semmit sem változott, pedig még azt sem tudjuk, mennyi lenne az igazán ideális mennyiség” – fűzte hozzá Dr. Edith Chernoff, a chichagói La Rabida Gyermekkórház pszichológusa.


Forrás: Medipress/Vital
2012. 02. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés